Megkerülhetetlenné vált az „orbáni út”

Írta: Sümeghi Lóránt, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője

Már a kis híján egy évvel ezelőtt kirobbant orosz-ukrán háborút megelőzően is számos nemzetközi sajtóbeszámolóból, politikai elemzésből, illetve brüsszeli okfejtésből is arra következtethetett a nyugati világ hétköznapi állampolgára, hogy a jobboldali és kifejezetten szuverenista országok mozgástere jelentősen csökkenni fog a progresszív korszellem megerősödésének, illetve az ideológiai értelemben egyre szorosabb kötelékűvé váló uniónak köszönhetően.

Ezen érveket látszólag csak megerősíteni tudta a tavaly február végén, Ukrajna területén kibontakozó orosz „különleges katonai művelet”, lehetőséget biztosítva ezáltal a baloldali establishmentnek arra, hogy végleg életképtelennek minősítse a konzervatív különutasság politikáját, amely az egyes idegen hatalmak vagy nemzetközi kényszerközösségek igényeinek kiszolgálása helyett az adott ország állampolgárainak sorsát helyezi előtérbe.

Csakhogy a globalista baloldal előrejelzései – miképpen a múltban számos más természetű, mint a migrációs vagy éppenséggel a koronavírus okozta egészségügyi válság kapcsán – ez ügyben sem bizonyultak helytállónak.

Ugyanis a hazánkban, néhány hónappal a szomszédunkban kirobbant háborús konfliktust követően megrendezésre kerülő áprilisi országgyűlési választások pillanatok alatt alakultak át egy olyan országos közvélemény-kutatássá, amelynek központi témája egyetlen, mondhatni élet-halál kérdéssé zsugorodott: belesodródni vagy kimaradni a tragikus háborúból? Mondani sem kell, a konzervatív és egyben régi-új kormány békepárti, illetve európai viszonylatban egyedülállónak számító kiállása precedens nélküli győzelmet eredményezett, világosan jelezve ezáltal mind a hazai, mind pedig a nemzetközi baloldali erőknek, hogy

Ám a világesemények közepette – és Magyarország évtizedes példája mellett – olyan országokban is testet öltött a jobbratolódás, ahol az elmúlt években szinte elképzelhetetlennek tűntek az olyan konzervatív erők hatalomra jutása, amelyek hazánkhoz hasonlóan kiemelt értéket társítanak az önrendelkezés, a hagyományok és a kultúra tiszteletéhez, valamint elutasítják az idegen politikai erők és népek invazív beavatkozását, közeledését.

Elsősorban a svédországi politikai fordulatot érdemes a tavalyi év őszén – s egyben a fősodratú várakozásokkal ellentétben – beköszönő konzervatív reneszánsz első fejezeteként megemlíteni. Mint ismert, az északi ország kora szeptemberi pártversenyében végül képtelen volt győztesként kikerülni a hagyományosan erősnek tekintett baloldal, mely által azonnal megnyílt az idővel közös nevezőre jutó jobboldali blokk alkotta pártok előtt a kormányzáshoz vezető út.

Kifejezetten érdekes szempont, hogy mind a Mérsékelt Párt, mind pedig a Svéd Demokraták is nem másra fűzték fel a győzteskampányukat, mint amelyre a magyar miniszterelnök éppen a tavalyi, tusnádfürdői beszédében utalt. Mint ahogyan azt Orbán Viktor többek között akkor kifejtette, a háborús válság ellenére az illegális migráció és a párhuzamos társadalmak kiépülése továbbra is húsba vágó kérdést képez az európai társadalmakban. E meglátás jogosságát támasztotta alá nem sokkal egy, a svéd választásokat megelőzően közzétett közvélemény-kutatás is, miszerint a svédországi közbiztonság drasztikus romlása, illetve a migránsok által elkövetett bűncselekmények aránytalanul magas száma messzemenően intenzívebben foglalkoztatta az északi ország közvéleményét, mintsem a háború és az azzal összefüggő energiaválság kérdése.

amellyel összefüggésben már a szeptember végi választások előtt mindent megtett nemcsak a világsajtó, hanem Brüsszel is annak érdekében, hogy álságos módon, az előnyét magabiztosan tartó, Giorgia Meloni vezette jobboldali blokk potenciális győzelmét az olasz fasizmus visszatérésével keretezze. Csakhogy az Orbán Viktorral kifejezetten jó kapcsolatot ápoló Melonit sem az efféle szenzációhajhász szalagcímek, sem pedig Brüsszel abbéli fenyegetése sem törte meg, miszerint egy súrlódó viszony kiépülése kapcsán az európai intézmények már rendelkeznek olyan politikai kényszerítőeszközökkel, amelyeket Magyarországgal kapcsolatban is használtak már. A szuverenisták kitartása végül kifizetődött, így Olaszországban hosszú évek után ismét egy jobboldali és egyben bevándorlásellenes blokk alakíthatott kormányt, amely az európai ügyekben eleve erőtől duzzadó Budapest-Varsó tengelyt immár egy további, római kiállással is megtoldotta.

Azonban hiba lenne e folyamatokat pusztán európai fénytörésben vizsgálni, ugyanis a tavalyi év végén két, olyan tágabb politikai síkon is növelni tudta Magyarország a szövetségesi hálózatát, amely aligha lehetne fontosabb a világpolitika alakulásának szempontjából.

Ugyanis amíg november első hetében az izraeli előrehozott választásokon történelmi győzelmet aratott a magyar kormányfő régi szövetségesének, Benjamin Netanjahunak a vezetésével a konzervatív tömörülés, addig az Egyesült Államok félidős választásain szintén taroltak azok az amerikai konzervatívok az USA törvényhozásának alsóházában, a Képviselőházban, akik között nagy arányban találni olyanokat,

Megjegyzendő, amennyiben bárkiben is kétségek merülnének fel az amerikai jobboldal meghatározó részének Orbán Viktor és Magyarország iránti elköteleződése kapcsán, azoknak elég csak észben tartaniuk, hogy idén ismét májusban, Budapesten kerül megrendezésre a Conservative Political Action Conference (CPAC) nevezetű konferencia, amelyet a jövő évi amerikai elnökválasztások tudatában a republikánus tábor egyik legfontosabb tengerentúli eseményeként tartanak számon.

Az elmúlt politikai évben lezajlott események tükrében tehát egyre inkább alátámasztottnak látszik az a következtetés, miszerint a múltban – és egyben jelenleg is – kísértő válságok ellenére, az Orbán Viktor fémjelezte szuverenista és konzervatív álláspont népszerűsége nemcsak itthon örvend töretlen népszerűségnek, hanem annak gondolatisága immár a nemzetközi térben is futótűzként terjed. Így nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy Magyarország partneri, illetve váteszi mivolta a jövőben is a nemzetközi folyamatok egyik központi elemeként fog feltűnni.

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán