Egy kifosztás krónikája

„Amikor országszerte megjelentek – parkolókban, benzinkutaknál, buszvégállomásokon – az egyforma dizájnú tesztelőkonténerek, a kelet-európai (magyar, NER-es) rutin azonnal megszülte az emberben a feltételezést: itt valakik nagyon érzik a pénzszagot, és biztosra mennek. Aztán ahogy hónapról hónapra érkeztek az újabb információk, a gyanú előbb megerősödött, aztán bizonyossággá érett. Ma már nem csak azt tudjuk, hogy a magyar kormány (a fölöslegesen beszerzett lélegeztetőgépekhez hasonlóan) a Covid-tesztekért is prémiumfelárat fizetett, hanem azt is, hogy utána viszont úgy ült a teszteken, mintha a szent Grált őrizné – érthetetlen, hogy miért. A sajtóba időről időre bekerültek a horror árú, majd a lejárt szavatosság miatt bontatlanul megsemmisített tesztekről szóló hírek. Hogy világos legyen, mennyire abszurd az egész, álljon itt egy összehasonlító adat: van olyan magyar – természetesen »közeli« – tesztelős magáncég, amelyiknek a kérdéses időszakban a kivett osztaléka, azaz a tiszta extraprofitja nagyobb volt, mint amennyit az állam ténylegesen a tesztelésre költött.

Írjuk le akkor a nemzeti tőkés osztály megerősítésének e sajátos, világjárványok idején alkalmazható magyar modelljét. 1.Az állam indokolatlanul sokat költ egy olyan tevékenységre, amelyet nem szándékozik végezni (ezen máris sokat keresnek a közbeiktatott baráti vállalkozások). 2.Mivel közben valós igény mutatkozik, a kereslet átirányul a magánszektorba. 3.A kormány olyan előírásokat vezet be, amelyek fokozzák a keresletet a tesztelés iránt. 4.Valakik, akik egyébként korábban nem is az egészségügyben tevékenykedtek, időben tudomást szereznek róla, hogy az állami egészségügy nem fog eleget tesztelni, ezért kiépítik a szükséges alternatív tesztelőkapacitásokat. 5.Az állam tényleg nem tesztel; a jól értesült magáncégek végzik el a munkát, az Európában szokásos áraknál szignifikánsan drágábban. 6.Az állam többszörösen ráfizet, az emberveszteség felfoghatatlan, a magánszektor pedig kaszál.

Mindennek a rögzítése azért vált most időszerűvé, mert laptársunk, a G7 publikálta az államilag szervezett kifosztás sarokszámait. Eszerint Magyarország a fejlett országokon és a kelet-közép-európai régión belül is a legkevesebbet tesztelte; a lakosság az állami ráfordítások többszörösét (2021-ben több mint 40 milliárd forintot) költötte tesztelésre, ami az érintett cégeknél kimagasló, 25% feletti profitrátát eredményezett; a pandémia idején az összes elvégzett teszt több mint felét saját zsebből fizettük.

Végezetül két adalék, ami segít elhelyezni az ismeretrendszerünkben azt, ami történt. Egyrészt a 2021-es nyári járványhullámban a legtöbb európai államban a turistákat is ingyen tesztelték, közben nálunk idősek otthonában, kórházakban, vagy az összes tipikus tünettel orvoshoz forduló betegeknél is nehéz volt elérni az állami tesztet. Másrészt míg nálunk 48 ezer életet követelt a Covid, Ausztriában ugyanez az érték csupán 21 ezer – biztosan nem csak a könnyen hozzáférhető állami tesztek miatt, de bizonyíthatóan azok miatt is.”

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán