Ez az igaz története annak, amiért nem ment el Novák Katalin a tót atyafiak földjére ünnepelni!

„Mese az év kezdetére

Volt ugyebár ez a Gerge István uram, a vármegye csendbiztosa, kinek nemcsak hetedhét vármegyére szólt a híre, hanem kihatott a külső országokba is.

Réme volt ő a rablóknak, miután számos bravúrvallatása forog közszájon otthonról is. A dutyi miatta volt tömve gazemberekkel. Ő volt az, aki a félelmetes Jasztrab tót rablóbandájából, mely mint a legrégibb cég, nagy renoméval bírt úgy a rablók, a közönség, mint a tekintetes vármegye előtt, elkapta Szlimák Matyejt, akit szépen beszervezett, s megbeszélte vele, hogy elmondja, mit loptak, s hová tették. Visszamegy újra a Jasztrab bandájához, olyan jó cimborájuk lesz, mint eddig, lop, garázdálkodik, s aztán szombat esténkint, amikor Gergéhez elmegy vacsorára, szögrül-végrül elbeszél mindent.

Híre menvén a tót nép közt a mindentudó csendbiztosnak, iszonyú rémület szállta meg a tolvajokat, rablókat és gazembereket. Az a babona terjedt el, hogy Gerge uram megkente szemeit a Szent György napja előtt talált százesztendős gyík májával, azokkal az emberi testen keresztül belát a szívekbe, s ott elolvassa a láthatatlan betűket, melyekkel a cselekedetek vannak felírva.

Gerge ügyes rendszere rövid idő alatt megtisztítá az egész felvidéket a rablóktól, csupán magát a vezért, Jasztrabot nem lehetett elfogni: csel, ármány nem bírta megejteni, mert ő legalábbis még egyszer olyan ravasz volt, mint a vármegye. De hát míg a híres rabló szabadon van, ha csak egymaga is, addig nincs helyreállítva a közbiztonság. Végül Gerge uram, a vármegye csendbiztosa a sok kudarcot követően, hogy a kopók hiába mentek elcsípni a legfőbb rablót, egymaga fogta el Jasztrabot, kézen fogva vezette haza a szilaj rablót, kivel három vármegye nem tudott boldogulni. Útközben megkínálta a dohányzacskójából, kicsiholt neki, aztán mintha örök idők óta kenyeres pajtások lettek volna, szelíd szavaival kivallatta, mint egy gyermeket.

Ez a történt a tót atyafiak földjén játszódott, amint azt egykor Mikszáth Kálmán megírta. És miután kötelező olvasmány lett a későbbiekben, hát egy Novák Katinka nevű leányka is elolvashatta azt, még a gimnázium lépcsejét taposva. S miután jól emlékezett erre a históriára, hát ezért nem ment el ő a tót atyafiak földjére, mert félt Gerge uramtól, a vármegye csendbiztosától, félt, nehogy ő is úgy járjon, mint a Jasztrab bandájához tartozó Szlimák Matyej, akit Gerge uram jól beszervezett, s mindent elmondott a csendbiztosnak a lopásokról, garázdálkodásokról. De Novák Katalin attól is félhetett, nehogy miatta fogja el Gerge uram Jasztrabot, akinek már nemcsak hetedhét vármegyére szólt a híre (január 1-től ismét vármegyéink vannak! – szerkesztői megjegyzés), hanem a híre kihatott a külső országokba is.

Nos, ez az igaz története annak, amiért nem ment el Novák Katalin a tót atyafiak földjére ünnepelni! Kár hát minden másban keresni ennek okát!

És hát ezért is érdemes újra és újra elolvasni Mikszáth-ot, meg Eötvös Józsefet, meg Kemény Zsigmondot, meg Vajda János politikai publicisztikáját, aztán meg Adyt, Móricz Zsigmondot és még sorolhatnánk hosszan, mert a magyar valóság semmit sem változott azóta sem, sőt, még inkább olyanná vált, kitartóan, rendületlenül, megváltoztathatatlanul, örökkön örökké. Éppen úgy, ahogy azt Babits megírta Adyról (de persze írhatta volna a többiekről is): Nem Ady magyarosodott, de a nemzet »adysodott« hozzá!

A vendégszövegekért illesse köszönet Mikszáth Kálmán író, szerkesztő, újságíró, országgyűlési képviselő urat!”

Nyitókép: Gábor György Facebook-oldala