„Perintfalvi egykor katolikus teológus volt, de azóta, sejehaj, (innentől slam poetry) sok elgurult gyógyszer lefolyt a Dunnán, vagy hogy is van ez a mondás rendesen, nade mindegy is, szóval adott ponton köhögni-harákolni kezdett az Úr Jézus a szíve mélyén, sérültet jelentett a szezon közepén meg ilyenek, történt vele valami _nagyon fura_, a Ritával mármint, és ez a fura csak fokozódott - olykor, valljuk be, föl is habzott kicsit, meg hát kibolyhosodott a szélén, biztos ami biztos alapon, úgyhogy már nem volt sem szép, se vonzó, hiszen láttuk, a külsejére nézve nem volt ékes, mostanra meg egészen odáig fajultunk, hogy teljesen konkrétan
alig lehet megkülönböztetni őtet a Balassa utcai vezénylő tábornokoktól.
Mert – kérdem én – mennyire normális dolog az vajon, hogy valaki (a Rivafinoli, áldassék a neve!) bekóstolja kissé közéletice, épp csak súrolja a bőrét a kiálló részeknél, ebszjölűtli semmi extra, erre ő úgy reagál, mintha legalábbis HIMARS-rakétákat hajigáltak volna a frissen mázolt originált grazi oberlippe-jére.