Igazából tudtam, hogy váltanom kellene országot
Ehelyett ott rohadtam szinte minden magyar tévécsatornánál.
Valaki bekóstolja kissé közéletice, erre ő úgy reagál, mintha legalábbis HIMARS-rakétákat hajigáltak volna a frissen mázolt originált grazi oberlippe-jére.
„Perintfalvi egykor katolikus teológus volt, de azóta, sejehaj, (innentől slam poetry) sok elgurult gyógyszer lefolyt a Dunnán, vagy hogy is van ez a mondás rendesen, nade mindegy is, szóval adott ponton köhögni-harákolni kezdett az Úr Jézus a szíve mélyén, sérültet jelentett a szezon közepén meg ilyenek, történt vele valami _nagyon fura_, a Ritával mármint, és ez a fura csak fokozódott - olykor, valljuk be, föl is habzott kicsit, meg hát kibolyhosodott a szélén, biztos ami biztos alapon, úgyhogy már nem volt sem szép, se vonzó, hiszen láttuk, a külsejére nézve nem volt ékes, mostanra meg egészen odáig fajultunk, hogy teljesen konkrétan
Mert – kérdem én – mennyire normális dolog az vajon, hogy valaki (a Rivafinoli, áldassék a neve!) bekóstolja kissé közéletice, épp csak súrolja a bőrét a kiálló részeknél, ebszjölűtli semmi extra, erre ő úgy reagál, mintha legalábbis HIMARS-rakétákat hajigáltak volna a frissen mázolt originált grazi oberlippe-jére.
Aztán mindezt a Kalligram Kiadó (!) leszemlézi, hab a torkán. Egyetértőleg, gondolom, hiszen ők adták ki Rita könyvét, ugyanis nemcsak szépirodalommal foglalkoznak a világnak azon a tájékán, hanem egyéb igényes szövegekkel is,
például úgyszintén igen fontos számukra, de elkalandoztam kicsit, igazából ez már egy másik történet (nem, valójában nem más, hanem tök ugyanaz, csak hát mindjárt lefő a kávé, ha felteszem, menni kell).”
Nyitókép: YouTube