„Perintfalvi egykor katolikus teológus volt, de azóta, sejehaj, (innentől slam poetry) sok elgurult gyógyszer lefolyt a Dunnán, vagy hogy is van ez a mondás rendesen, nade mindegy is, szóval adott ponton köhögni-harákolni kezdett az Úr Jézus a szíve mélyén, sérültet jelentett a szezon közepén meg ilyenek, történt vele valami _nagyon fura_, a Ritával mármint, és ez a fura csak fokozódott - olykor, valljuk be, föl is habzott kicsit, meg hát kibolyhosodott a szélén, biztos ami biztos alapon, úgyhogy már nem volt sem szép, se vonzó, hiszen láttuk, a külsejére nézve nem volt ékes, mostanra meg egészen odáig fajultunk, hogy teljesen konkrétan
alig lehet megkülönböztetni őtet a Balassa utcai vezénylő tábornokoktól.
Mert – kérdem én – mennyire normális dolog az vajon, hogy valaki (a Rivafinoli, áldassék a neve!) bekóstolja kissé közéletice, épp csak súrolja a bőrét a kiálló részeknél, ebszjölűtli semmi extra, erre ő úgy reagál, mintha legalábbis HIMARS-rakétákat hajigáltak volna a frissen mázolt originált grazi oberlippe-jére.
Aztán mindezt a Kalligram Kiadó (!) leszemlézi, hab a torkán. Egyetértőleg, gondolom, hiszen ők adták ki Rita könyvét, ugyanis nemcsak szépirodalommal foglalkoznak a világnak azon a tájékán, hanem egyéb igényes szövegekkel is,
a porlasztott naposcsibetollal dúsan (két rétegben) leplezett egyházgyalázás
például úgyszintén igen fontos számukra, de elkalandoztam kicsit, igazából ez már egy másik történet (nem, valójában nem más, hanem tök ugyanaz, csak hát mindjárt lefő a kávé, ha felteszem, menni kell).”
Nyitókép: YouTube