Menczer: Az ellenfeleink csak a saját érdekeikkel, meg a brüsszeli megbízóik érdekeivel foglalkoznak (VIDEÓ)
A Fidesz és a KDNP kommunikációs igazgatója szerint nem szabad felülni a liberális álhíreknek.
Nem tudom, inkább gyomorforgató, vagy szánalmas-e, ha egy katolikus teológus embertársán köszörüli a nyelvét.
„Dr. Perintfalvi Ritát is üdvözlöm sok szeretettel. Szintén áll a házioltáros felajánlás a lenti szintagmák helyes értelmezésének esetére.
Azt mondjuk nem nagyon tudom eldönteni, hogy inkább gyomorforgató, vagy inkább szánalmas-e, ha egy katolikus teológus advent idején egy örökre bűnhődő, gyakorlatilag a társadalomból kivetett embertársán köszörüli a nyelvét, mindenesetre mázli, hogy Rita legalább nem olyan »rabló, igazságtalan, házasságtörő«, mint ezek a politikusok is. Megigazul az ember erősen az ilyen felismerésektől, ugye.
Mindenesetre meg lehet nyugodni, Orbán Viktor természetesen nem áldozik. Eleve nem megy ki, és ha kimenne, véletlenül
Az persze nem teljesen tiszta, hogy ha valaki fennakad azon, hogy egy református rendszeresen (és full szabályosan) részt vesz katolikus miséken – amiatt furcsállva ezt, hogy a református egyház tanítása eltér a katolikusétól –, akkor egyidejűleg ugyanez a rigorózus keresztény hogyan támogathatja, sőt szorgalmazhatja, hogy homoszexuális katolikusok tudva és akarva szembemenjenek egyházuk tanításával.
De köszönjük szépen a szíves kioktatást, és további bensőséges adventi készülődést, kegyelemteljes ünnepeket kívánok.”
***
Nyitókép: YouTube