Nem éppen magától értetődő, hogy egy baloldalinak elgondolt közegben a fölényeskedésnek hogyan is lenne teoretizálható helye és jelentése. Tehát és lényegében: értelmezhetetlen. Nem megengedhető, hogy potenciális (mozgalmi) résztvevőket némaságba, terek és közösségek elhagyásába vagy elkerülésébe kergessen az az állandósuló gyomorgörcs, az informális vagy nyilvános csuklóztatásnak és megalázásának az a fenyegetése, amelyet mások intellektuális arroganciája, műveltségi fölényeskedése kivált.
Nem lehetnek kevesebben a baloldalon egyéni fölényes tetszelgések miatt!
Mert a fölényeskedés nemcsak a politikai ellenfélre csap le, hanem – még gyakrabban (!), a baloldalon ma alig se értelmezhető pozícióharc jegyében – a szövetségesre is. És ez nem csupán udvariassági, nyelvhasználati vagy vulgárpszichológiai tünet vagy kérdés. Gyakorlati, stratégiai, taktikai, politikai jelentősége van: az intellektuális fölényeskedés ugyanis bénít, megoszt, atomizál, gyengít bármilyen mozgalmat, közösséget, mert egyszerűen megveti annak kevésbé olvasottnak vélt tagjait. A fölény megveti a tömegeket, a fölény arisztokratikus. Így tehát a fölény akkor is romboló és reakciós, ne legyünk naivak, ha adott esetben szókincsében éppen marxizál.”