Szív nélkül nincs baloldal

„A megszerzett intellektuális presztízs – legyen megalapozott vagy megalapozatlan, kiküzdött vagy színre vitt – önérdeke nem mindig áll önmagában. Gyakran adódik öncélja: a fölény. A fölényeskedés verbális vagy nonverbális gesztus, retorikai alakzat, mikroagresszió. A fölényeskedés nem azonos az ismeretterjesztéssel, nem azonos a heves intellektuális kritikával, nem azonos az életkorból, a privilégiumokból és/vagy a szorgalomból származó szelíd tudástöbblettel, hiszen mindezek izgalmas és inspiráló dolgok.

A fölényeskedés viszont egy másik tőke gőgje.

Nem éppen magától értetődő, hogy egy baloldalinak elgondolt közegben a fölényeskedésnek hogyan is lenne teoretizálható helye és jelentése. Tehát és lényegében: értelmezhetetlen. Nem megengedhető, hogy potenciális (mozgalmi) résztvevőket némaságba, terek és közösségek elhagyásába vagy elkerülésébe kergessen az az állandósuló gyomorgörcs, az informális vagy nyilvános csuklóztatásnak és megalázásának az a fenyegetése, amelyet mások intellektuális arroganciája, műveltségi fölényeskedése kivált.

Nem lehetnek kevesebben a baloldalon egyéni fölényes tetszelgések miatt!

Mert a fölényeskedés nemcsak a politikai ellenfélre csap le, hanem – még gyakrabban (!), a baloldalon ma alig se értelmezhető pozícióharc jegyében – a szövetségesre is. És ez nem csupán udvariassági, nyelvhasználati vagy vulgárpszichológiai tünet vagy kérdés. Gyakorlati, stratégiai, taktikai, politikai jelentősége van: az intellektuális fölényeskedés ugyanis bénít, megoszt, atomizál, gyengít bármilyen mozgalmat, közösséget, mert egyszerűen megveti annak kevésbé olvasottnak vélt tagjait. A fölény megveti a tömegeket, a fölény arisztokratikus. Így tehát a fölény akkor is romboló és reakciós, ne legyünk naivak, ha adott esetben szókincsében éppen marxizál.”

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt