Egy Ságváriba oltott Rákosi

„Rákosi Mátyás valószínűleg csettint egyet minden alkalommal a pokolban, és elégedett arccal vakargatja kopasz fejét, amikor Jámbornak mindenről az jut az eszébe, hogy fizessenek a gazdagok. 

Drága a benzin, sok a nélkülöző, keveset keresnek a tanárok? Legyen bármiről szó, azon nyomban kipattan a fejéből a szikra, és gyújtó hangon sziszegi torzonborz szakálla mögé rejtve arcát, hogy ő nem vitte semmire, nem tehetős, nincs vagyona, nincs is rá szüksége, így nincstelenül sokkal hitelesebben hangzik a szájából, hogy minden baj okozói azok, akik nem olyanok, mint ő, fizessék hát meg ennek az igazságtalanságnak az árát.

Ez a végtelenül primitív, leegyszerűsítő látása a világnak szintén történelmi időkbe nyúlik vissza. A szabadság, egyenlőség, testvériség hármas jelszavának mára teljes mértékben eltorzult, kiforgatott, önmaga ellentétébe fordult kommunista értelmezése az alapja. Ahol a szabadság minden másképp gondolkodó elnyomását, a testvériség pedig a siránkozást jelenti az elmagányosodott emberek atomizált tömegeinek sorsa fölött. 

De a legbarbárabb, amit az – eredendően az Isten és a jog előtti – egyenlőséggel műveltek a Jámbor-féle posztkommunisták. Nekik ugyanis az egyenlőség azt jelenti, hogy amiben ők hiányt szenvednek, azt el kell venni azoktól, akiknek van. 

Padlássöprés, vagyonelkobzás, veseleverés, kuláklista, B-lista, kitelepítés, raktáros professzorok és professzornak kinevezett segédmunkások. Ez a vége mindig ennek a felfogásnak.

Persze Jámbor azt jól érzékeli, hogy sötét fellegek gyülekeznek Európa egén, egyre nagyobb gondok nyomasztják Magyarországot is. Sokszor elég egy szikra, hogy egy-egy konfliktus oly mértékben elmérgesedjen, ami jóvátehetetlen következményekkel járhat. Éppen ezért kellene megértenie a botcsinálta újbalos forradalmároknak, hogy ne játsszanak a tűzzel. Nem kérünk belőlük.”

Nyitókép: Mandiner/Mártai Dávid