A hazaárulás súlyos fogalom, de most használni kell

„Hasonló ez ahhoz, amikor egy tehetségkutatóban már az első meghallgatáson azt állítják a kedves delikvensről, hogy világszínvonalon énekelt, ilyen hanggal minimum a Scalában van a helye, aztán a következő rostán úgy esik ki, mintha ott sem lett volna. Ha elkoptatjuk a jelzőket, akkor pontosan ott és akkor nem fejtenek ki hatást, ahol és amikor arra a legnagyobb szükség lenne.

Ez a mostani azonban más helyzet. Mert minekutána a Nemzetbiztonsági Bizottság bizonyos minősített iratokat nyilvánosságra hozott, ezúttal tényleg, visszavonhatatlanul és magyarázhatatlanul a hazaárulás árnyéka leng egy sor ember, politikai aktor feje felett. Hogyan fordulhatott az elő, hogy politikai vezetőknek megfelelő volt, hogy egy NGO több mint 3 milliárd forintot öntsön a kampányukba? 3 milliárd forintot! Korányi Dávid, az Action for Democracy vezetőjének – annak a szervezetnek, amely ezt a pénzt a magyarországi felhasználók között szétosztotta – állítása szerint ez az összeg kizárólag diaszpórában élő magyarok adományaiból jött össze. Számoljunk egy kicsit, hogy önök is lássák, mennyire hihetetlen ez! Ha és amennyiben elfogadjuk, hogy ezek valóban mikroadományok, akkor átlagosan 10 ezer forintos adakozásnál – ami lássuk be, azért nyugaton sem annyira aprópénz – 300 ezer ember összefogására van szükség. 300 ezer diaszpórában élő magyarra! Mennyire hihetetlen ilyen szemszögből vizsgálva? Amikor ellenzéki sajtótermékek pár ezer forintos adományokért küzdenek – hogy erre mekkora szükségük van a valóságban, az egy másik cikk témája lehetne -, akkor Korányi Dávid őszintén, apró kuncogás nélkül képes azt állítani, hogy ők a kampányidőszakban jóval több, mint negyedmillió magyartól kaptak adományokat. 

És tessék mondani, a választásokon hol maradtak ezek a voksok?”

Nyitókép: Facebook