„A magyar társadalom egyik fele által kitartóan bálványozott, a másik felét csendes mélabúba süllyesztő Orbán Viktor a baráti Üzbegisztánban járt az elmúlt héten, ahol kijelentette: teljes mértékben támogatja a Türk Államok Szervezetének munkáját, és azon lesz, hogy a következő évtizedben »a türk víziót sikeresen végrehajthassák.«
Helyezzük ezt a türk víziót, úgyis mint nemzetstratégiai célkitűzést történelmi kontextusba.
Magyarország államformája régóta a sérelmi nacionalizmus. Hivatalos nyelve a szüntelen duzzogás, fizetőeszköze a nekünk minden jár. A szuverenitásunk szent, de a tanáraink bérét fizesse ki más. Nem fizeti ki? Persze, hogy nem, hiszen ellenünk évszázadok óta összeesküdnek, velünk folyamatosan kiszúrnak, minket állandóan kioktatnak, rólunk rendszeresen megfeledkeznek – ahelyett, hogy meghálálnák nekünk mindazt a temérdek áldozatot, amit a világért hoztunk.
Ómagyar Schmidt Mária-siralom.
A sérelmi nacionalizmus központi fogalma természetesen Trianon. Holott Erdélyt nem az első világháborút lezáró béketárgyaláson vesztettük el, hanem 1526 után, amikor a Türk Államok Szervezete (lánykori nevén: Oszmán Birodalom) berendezkedett a magyar királyság területén. Utána soha nem volt Erdély a szuverén Magyarország része. Amikor Erdély újra Magyarországhoz tartozott, akkor a magyar állam már nem volt független. Amikor az lett, nem tartozott hozzá Erdély. A 150 éves hódoltság alatt indultak el azok a demográfiai folyamatok, amelyek később lehetetlenné tették a történelmi Magyarország egyben tartását.
Tehát: a magyar történelem legnagyobbnak tartott tragédiájáról nem a franciák, a románok, a zsidók, a szabadkőművesek, a sorosista civilszervezetek és a brüsszeli szankciók tehetnek, hanem azok, akik a türk víziót egykor sikeresen végrehajtották.”
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán