„Dacára annak, hogy számos, még az amerikai baloldallal és a Biden fémjelezte adminisztrációval is rokonszenvező politikai kommentátorok, elemzők és közvélemény-kutatók is alapvetően »hiányosnak« és »gyengének« értékelték Joe Biden demokrata elnök első két évben látott teljesítményét, az idei amerikai időközi választások részeredményei szerint egyelőre várat magára a republikánusok által oly gyakran »vörös hullámnak« nevezett, kifejezetten elsöprőnek nevezett konzervatív áttörés.
Ugyanis a részletek szerint valóban nagy esély mutatkozik arra, hogy az amerikai törvényhozás, a Kongresszus alsóházában, a Képviselőházban többségbe kerülnek a konzervatívok – a többséget jelentő 218 képviselői helyből már 199-et bezsebeltek, míg a demokraták épphogy túllépték a 170-et –, addig a Szenátus többségért folytatott harc már kevésbé egyértelmű.