Kilenc hónap

„Lassan kilenc hónapja zajlik a háború, de van-e esély a békére? Mivel Oroszország valóságos ellenfele az amerikai birodalom, így egy olyan, akár egy évszázadon át működőképes békerendszerre volna szükség, ami kettejük számára jelenthetne kompromisszumot. Mindketten győzelemre ítéltettek, mert egyikük sem engedheti meg magának, hogy ne ő győzzön, így a saját narratívájuk zárja csapdába őket.

A hanyatló amerikai birodalom globális dominanciájának tartós megerősítését várja Oroszország térdre kényszerítésétől, Oroszország viszont a teljes összeomlást kockáztatná, ha ezt nem tudná megakadályozni, és nem ragaszkodna a végsőkig történelmi szuverenitás minimumához. E két egymást kizáró igénynek egyelőre nincs közös halmaza, márpedig béke csak e közös halmaz megtalálásával lehetséges. Mivel a közös halmaz egyelőre teljesen ismeretlen számunkra, így mindössze annyit tehetünk, hogy áttekintjük a háború értelmezési »rétegeit«, az ott egymásnak feszülő tektonikus energiákból próbálunk következtetni a leendő békerendszer főbb vonásaira.

Az első réteg az, amit a lejátszás-technikailag ukrán-orosz háborúnak látunk, pontosabban annak láttat a globális valóságipari művek média üzemegysége. Ukrajna soha nem volt, ma sincs, és a jövőben meg pláne nem lesz. Részben vagy teljes egészében felosztják majd, örök mementóként, hogy minden tektonikai törésvonalon fekvő ország megértse, ha nem próbál virtuóz módon semlegesen barátságos lenni az őt meghatározó világhatalmi »lemezek« mindegyikével, akkor előbb vagy utóbb szétszaggatják ezek a mély-energiák. E forgatókönyvekről szólni ma még a legszigorúbb tabu, de valójában már minden érintett »beárazta« a globális hatalompiac erre irányuló döntéseit.”

Nyitókép: MTI/EPA/Oleg Petraszjuk