Képesek-e tanulni a birodalmak vezetői?

„Úgy tűnik azonban, hogy az amerikai elit nem tanul. Vagy nem látják, hogy változott a világ, amihez a politikai cselekvésüknek alkalmazkodnia kellene; vagy dogmatizmusuk, misszionárius hevületük miatt úgy gondolják – mint egykor a szocialisták egy része –, hogy a változások feltartóztathatók, és még több liberalizmussal, még erősebb átneveléssel, még több NGO-val és aktivistával visszaállítható a Pax Americana.

Az egypólusú világ vége ugyanis azt jelentette, hogy versenytársak jelentek meg, ebben a helyzetben pedig a legfontosabb a barátok, szövetségesek és támogatók szerzése és azok megtartása lett. Az viszont csak zavarokhoz vezethet, ha a szövetségessel szemben ideológiai elvárásokat támasztanak: ezt nem tették 1941 után a Szovjetunióval szemben, és sosem fogalmaztak meg ilyeneket az arab olajállamokkal szemben. A liberális demokrácia vidáman tudott és tud ma is együttműködni nem liberális és nem demokratikus országokkal.

A felemelkedő hatalmak, az Egyesült Államok kihívói – az ideológiai gonosz, például a kommunista Kína – látványosan közömbösek az ideológiai kérdésekkel kapcsolatosan, hiszen szövetségeseket akarnak szerezni.

Velük szemben a Nyugat azonban továbbra is úgy viselkedik, ahogyan megszokta 1990 után: a befolyási övezetéhez tartozó országokban a saját ideológiáját, intézményeit, eszményeit és társadalmi viszonyait kéri számon. Nem akar, vagy dogmatizmusa miatt nem tud számot vetni a liberális demokráciával – kultúrával és gazdasággal – szembeni elégedetlenek nem kis táborával, sem azzal, hogy versenytársai támadtak a nemzetközi életben, és ezért az ideológiai nyomulás csak növeli a geopolitikai nehézségeit.”

Nyitókép: Jim Watson/AFP