Mindig jó egy mérnök a kormányban

Jogállami hétvégénk volt.

Úgy mondott le egy magyar miniszter, mint az érett demokráciákban szokás, ahol már nem kell tartani a háromszázalékos költségvetési hiányt meg a gyülekezési jogot, mert úgyis minden rendben van. Nem kirúgták, kiszorították vagy kikorrumpálták, hanem lemondott. Szabad akaratból, mert szűknek érezte magára a körülmények által újraszabott kabátját. Ráadásul még a sajtónak is kiszivárgott az egész, mint rendes helyeken szokás. Értékes szakember volt Palkovics László gépészmérnök-akadémikus, amikor úgy döntött, Magyarországot fogja szolgálni – és egzisztenciális kényszer, a szakmai megsemmisülés vagy az éhhalál veszélye nélkül dönthetett úgy, hogy befejezi ezen szolgálatát.

Vesztett ugyan az ország egy jó szakembert, de jobb íze van ennek a lemondásnak, mint mikor egy pártember intrikák következtében megsemmisül. Igen, így a jó politizálni: hogy az emberre végig nagyobb szüksége van a hivatalnak, mint amennyire az embernek a hivatalra szüksége van.

Persze jó volt, hogy volt mérnök a magyar kormányban. A jogászok, közgazdászok, bölcsészek és társadalomtudósok mind kiváló emberek – de

A magyar állam megannyi állampolgár-csuklóztató, balkánian túlbonyolított közigazgatási útvesztője (mondjuk az autóhonosítás és OT-vizsgáztatás), vagy éppen a minden őszi szél által elfújt informatikai rendszereink (Kréta, oltási időpontfoglalás, népszámlálás) csak úgy sóvárog mérnökszem után. Jogászt már láttak ezek a derék rendszerek bőven eleget.

Azt se felejtsük, hogy például Kína (eddigi) kollektív vezetését is jobbára mérnökök és más tudósok látták el, és ők emelték föl kemény munkával a maoista mélységekből új nagyhatalommá a keleti óriást.

De az is jellemző persze, hogy egy mérnök mérnökhabitussal megy neki a politikának, nem politikusival. Ha egy mérnök le akarja cserélni az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetését, akkor bemegy és lecseréli őket, teljesen mindegy, szügyig érnek-e kint a lángok. A politikus viszont először körülnéz, és kétség esetén megvárja a megfelelő pillanatot, vagy legalábbis azt, amíg a döntésre legalkalmatlanabb pillanat elmúlik. Nem nagy talány, hogy Palkovics miniszter alatt melyik típusú döntés született.

E ponton érdemes egy pillanatra a tudatunkba idézni, hogy a politika szakma, évszázadok alatt felépített tudással, szabályokkal – és bizony igényel egy habitust, amely a döntéseknél a helyességen és szükségszerűségen túl a politikai környezetet is mérlegeli. Palkovics László habitusa nem erre a szakmára volt kifaragva. Hogy ezt felismerte, az becsületes, tiszteletreméltó dolog.

Amikor az első hidegek beköszöntével újra elszáll majd a gázár a sztratoszférába, tapasztalt energiapiaci szakember kell ahhoz, hogy erre hazánk se rá ne fázzon nagyon, se csak úgy ne fázzon. Az energiatőzsde ismeretén, amiről azt sem tudtuk korábban, hogy micsoda, most az ország túlélése múlhat, ahogy azon is, hogy a jelenlegi energetikai válsághelyzetben merre indulunk – nincs tehát jobb nap egy Energiaminisztérium megalapítására a tegnapinál.

Igazi, nagy gond csak egy van: hogy Palkovics László távozásával Vitézy Dávid azonnal felállt ingó székéből, ennek hátterében pedig nem nehéz felfedezni azt, hogy a közlekedésért újonnan felelős Lázár Jánosnak megvoltak a maga csörtéi Vitézyvel. Az ország egyik legjobb közlekedési szakembere tehát a BKK éléről való menesztése után most másodszor kerül abba a helyzetbe, hogy rajta teljesen kívülálló politikai okok miatt nem tudja végigvinni, amit elkezdett – márpedig a hazának Vitézy Dávidra szüksége van. Csak remélni tudom, hogy a kesztyűt, amit demonstratív lemondásával a padlóra dobott, valaki felveszi.

De a nagykép nem rossz: a kormányfő a valósághoz igazítja a kormányszerkezetet, nem pedig a valóságot hajlítja a kormányszerkezethez, egy miniszter úgy mond le, ahogy azt egy jogállamban csinálni kell, szabadon, egzisztenciális kényszerektől és tányércsörtetéstől mentesen,

a politika nagy arénáján túli üzleti világból. Jól van ez így. Paradox, hogy egy miniszterváltásnál kell rájönni: érik és erősödik a magyar demokrácia.