A HVG újságírója hosszan fejtegeti legújabb véleménycikkében, miből indul a káromkodás és mi a célja, majd példaként hozza fel, hogy „Jób könyvében ez a baromállat maga az Isten, aki kétségtelenül egy seggfej, hiszen kizárólag a sátánnal kötött fogadása kedvéért baszkurálja Jóbot, ő pedig ettől ki is fakad rendesen”.
Állítása szerint fájdalmat, dühöt és tehetetlenséget fejezünk ki káromkodás során, innen tér át az oktatás helyzetére és Pankotai Lilire.
Fáj a kilátástalan tanári pálya, a nélkülözés, fáj a versenyképtelen tudás, a fölösleges terhek, a nyáladzó kereszténydemokraták által összehányt tanterv – ezek mind valós és jogos fájdalmak”
– hangoztatja, majd leszögezi: megvan a fájdalom, megvan a düh, a címzett. „Mitől káromkodjon az ember, ha nem ettől? Miért ne tenné?” – kérdezi.
„Foglalod a kurvanyádat, de nem ám a mi hazánkat – fordult Petőfi Sándor a Habsburg-házhoz, amitől nyilván összeborzongtak a jólnevelt nemesek, és kibeszélték, micsoda alpári alakok járatják a szájukat manapság, és hogy nem ártana őket a taknyukon és vérükön kiráncigálni a Pilvaxból, miheztartás végett. Előtte Csokonai Vitéz Mihály már felszólalt, ekképpen: »Nem – baszom az anyja hugyos németjének / Huncfut, aki hódol ocsmány manérjének« – és ehhez nem árt tudni, hogy a ma már ártatlan »huncut« eredetileg bizony a lánykutyának a likát jelentette, szóval stílusértékében körülbelül a lófasznak felel meg, aminek szintén megvan a maga türk-kipcsak története” – írja a publicista.