Ha nehezen is, de be kell látni, hogy 2010 előtt sem volt igazán demokratikus ez a rendszer

„A 2000-es évek elejétől, a független színházi alkotók, akik között egyre több volt az SZFE-n végzett diák, jelentős sikereket értek el belföldön és külföldön egyaránt. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy egészen új szemléletmód jellemzi az új generációt, és ennek részét képezte a pályázati, az oktatási és általában a strukturális keretek újraértelmezése is. A magyar színház minden nagyszerű teljesítménye és jelentős nézőszámai mellett is akadtak azért problémái, amelyeket nem lehetett kezelni, időnként szóba hozni sem. Ezért is szaporodtak el a színházi szakmából „kibeszélő”, a nyilvánosságot megszólító vélemények, avagy kirohanások, amelyeket gyakran árulásként értelmeztek a színházi status quo prominens alakjai. Kisebb szakszervezetek, mint például a Független Előadóművészeti Szövetség, és annak elődjei, elkötelezetten mobilizálták és képviselték a tagságot, a szakma egészét reprezentáló szervezetek azonban nem folytattak hatékony belső munkát.

Ha nehezen is, de be kell látni, hogy 2010 előtt sem volt igazán demokratikus ez a rendszer, de legalább nem büntette a tehetséget. 2010 után megszűnt a korábbi rendszer, ezért ma már semmi sem számít, csak a hűség.

Ismerem, tudom, milyen lehet napi szinten megélni azt a ködöt, amely a magyarországi kulturális közéletet belepte. Azt a rettenetes meghunyászkodást, amelyet akarva-akaratlan, de mindenki kénytelen megélni, amennyiben életben akar maradni, el akarja tartani a családját, vagy egyszerűen csak gyakorolni szeretné a szakmáját – csinálni szeretné, amihez ért. Különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak az írók és a színészek, akiknek alapvető munkaeszköze a nyelv. Ezért is gondolom, hogy a színház vagy az irodalom állami támogatása nemzeti ügy. Azt azonban, hogy mi a kulturális támogatás megítélésének módja, ki részesülhet a közösből, azt a politikai hatalom dönti el.

A jelenlegi kormányt már sem a nemzeti, sem a minőségi szempontok nem foglalkoztatják. Óriási állami támogatásokkal építi ki a saját kulturális övezeteit, amelyekben több millió szavazó érzi komfortosan magát. A miniszterelnök ízlése szerint érez, gondol, működik a magyar népesség jelentős része. Ebben a szellemi közegben kínszenvedés az élet mindenki számára, aki demokratikusan gondolkodik, akinek a »win-win« helyzetek sokkal komfortosabbak, mint az állandó marakodás a hatalomért.

Aki ma Magyarországon él, és ellen tud állni bármilyen módon a totális elhülyülésnek, bizonyos értelemben hősnek tekinthető. Ellenállás alatt azt értem, hogy nem falja fel őt belülről a megalkuvás. Azok, akik reflektáltan és szabadon szeretnének létezni, azok naponta megmérettetnek a magyarországi kulturális életben. Aki csak egyszer is ellenállt a csábításnak, hogy bár elítéli, azért csak fogadja el azt, amit kínálnak neki, az már tett valamit a magyar és az egyetemes szellemért.

Nyitókép: Facebook