A szocialisták lassú hervadása visszafordíthatatlannak tűnik. Nekrológ.
Ujhelyi István elhagyja az MSZP süllyedő hajóját. Írhatnám, ha a szocialista párt metaforikus hajója már nem heverne rég a magyar közélet hullámzó felszíne alatt, mélyen az iszapba fúródva. A kilépést természetesen a jól ismert huzavona követte, a párt követelte a támogatás visszafizetését, az EP-mandátum visszaszolgáltatását, amire – ahogy az várható volt – Ujhelyi természetesen nem hajlandó.
Az ő távozásával talán az utolsó olyan politikus is kivált az MSZP-ből, akinek még volt valamiféle valós társadalmi jelenléte, aktivitása, karaktere – akkor is, ha az utóbbi időben erős ötlethiányban szenvedett. Búcsúja mégis egy lassú, ám kérlelhetetlen erjedési folyamat majdnem végső állomása. A szocialisták húsz év alatt
Hol van már a Horn Gyulák, Medgyessy Péterek, Baja Ferencek korszaka? Hol van már a minden megyét átszövő sejthálózat? Hol vannak már a dicső pártkongresszusok, a teljes szívvel énekelt Internacionálék? Mind-mind a jelenkori történelmi emlékezet margójára szorultak.
Tulajdonképpen az elmúlt évek tükrében a hervadás szükségszerűsége nehezen vitatható, és egyenesági következménye az egyre kiüresedettebb pártarculatnak. A szocialisták 2010 óta egyértelműen vergődnek, semmiféle releváns üzenetet nem tudtak felmutatni, egyetlen valamirevaló akció vagy tömegdemonstráció sem kötődik hozzájuk.
A karakteres arcok elszivárogtak, Gyurcsány rátelepedett a hagyományos szocialista bázisra, az új kihívók közt pedig elveszett az MSZP valaha volt súlya is. Eljutottunk oda, hogy ma már semmiféle racionális indoka nem lehet az egyszeri szavazópolgárnak, hogy bármilyen közösséget vállaljon épp a szocialistákkal.
Egy kontúrok, karakterek és küldetés nélküli párthoz nehéz kötődni, főleg, hogy
Az ellenzék vezető szerepéért már rég a Momentum és a DK viaskodik, amihez lassan az MSZP asszisztálni is kevés. A megmaradt önkormányzati és parlamenti stallumok még mesterséges lélegeztetéssel tartják életben a pártot, ám a választásról választásra apadó szavazótábor nem túl hosszú időt jósol számukra. A régi vonal jelentékenyebb alakjai (Hiller, Mesterházy) a partvonalra kerültek, a jelenlegi vezetés megjegyezhetetlenül jellegtelen.
A párt lassan megérkezik a rendszerváltás utáni politika roncstelepére, valahová oda, az SZDSZ mellé. És ez így van rendjén.
Számára nem volt megbocsátás, ellentétben másokkal, így például Szabó István rendezővel, aki hosszú időn keresztül gyártotta a terhelő tartalmú jelentéseket. Balogh Gábor írása.
Hogy a politikában az igazság a legveszélyesebb fegyver, azt két igazságbeszélő sorsa bizonyítja: Csurka Istváné és Gyurcsány Ferencé.
Özönlenek Újbudára a bukott baloldali politikusok.
És ha az ember ezt a véleményt, merészeli képviselni, máris leorbánistázzák.
Az oktatási rendszerről, az ellenzékről és Magyar Péterről is elmondta véleményét Pankotai Lili egy podcastban.
Fekete-Győr András helyét vette át az országgyűlésben.
A képmutató az Írás szerint nem csak kellemetlenül alakoskodó figura, hanem ördögi is, hiszen az üdvösség birtokosaként mutatja önmagát, miközben hazug minden szava, tette. Petri-Lukács Ádám írása.
Advent negyedik vasárnapján jó hír jött.
