Kisiklott-e a vörös villamos?

„de holtvágányra döcögött-e
vajon a veres villamos
eljárt-e az idő fölötte
és holtvágányra döcögött-e
vajon a veres villamos”
Kányádi Sándor: Kuplé a vörös villamosról

Ezerkilencszázötvenhat. Távolról nézve talán az egyik legtisztább, legegyértelműbb ünnepünk. Olyan történelmi sorsforduló, amelyre világnézettől, pártállástól, vérmérséklettől függetlenül büszkék lehetünk. Afféle nemzeti origó, közös nevező a közemlékezetben. Fekete-fehér értékválasztással, hősökkel, árulókkal, teljes társadalmi tablóképpel. (Érdemes erről az általam is megírt Corvin közi családtörténet mellett Brusznyai Árpád tragédiáját is felidézni.) Nemzedékek sorsát meghatározó utóhullámokat vetett, hiszen családokat szakított szét az emigráció kényszere, sokakat pedig idehaza börtön, szakmai ellehetetlenítés, megbélyegzés várt.

Azonban az októberi forró napok a felemelkedés lehetőségét is kódolták. És a lelki megtisztulásét, megújulásét, az újrakezdését. Életre szóló példákat hagyományozódtak ránk szolidaritásból, összefogásból, tetterőből.

folyamatosan töltekezhetünk belőle. Szerepmintákat, erkölcsi stratégiát és motivációt jelent a mindennapokban is.

Mégis úgy kezdtem a gondolatsort, hogy távolról nézve igaz mindez. A lehetőség adott, a közemlékezet katedrálisában a forradalomnak méltó helye van. Pontosabban volna, ugyanis az elmúlt harminc év tapasztalata mást mutat.

Ötvenhat eszmeiségét a legsötétebb kádárizmusban búvópatakként őrizte a magánmitológia, a családi emlékezet, hiszen nyíltan beszélni nem lehetett róla. Amikor azonban szólásszabadság lakatja lehullott, hamar kiderült, nehéz az örökség, nehéz mit kezdeni a forradalmi felelősséggel.

Az ötvenhatos veteránok közti marakodás csak a kezdetett jelentette, súlyosabb szimptóma volt Horn Gyula hatalomba emelése. A szabadságharc értékeit minden szempontból ellentételező, egykori karhatalmista kormányfővé választása a társadalmi immunrendszer súlyos elgyengüléséről tanúskodott. Illúzió volna azt hinni, hogy a helyzet mára javult. Október 23-án tényező lehet az Apró-klán Dobrev Klárája, a megemlékezést olcsó pártpolitikai hecckampánnyá lehet silányítani.

Ötvenhat az elementáris szabadságigényről és az összekapaszkodásról szólt, ami történelmi kontextustól függetlenül emberi mivoltunk leglényege. Ezért is feladatunk a forradalomra aggatott, önös érdekrétegek lehántása, visszatalálás az eredeti szellemiséghez.

Ez a visszaút ugyanakkor kizárja a közösségvállalást október hóhéraival, az ávós szellemi utódnemzedékkel. A világos értékválasztás, a fény és az árnyék gondos elhatárolása ugyanúgy kötelesség ma is, hogy unokáinknak is átmenthessünk valamit október lényegéből.

Kányádi úgy fogalmazott, hogy a vörös villamos holtvágányra döcögött. Az viszont már a mi felelősségünk, hogy visszatérte sohase lehessen.