Ha kiskutyákat ölnek, hörög a világ. Ha embereket, akkor nem

„Egyetlen dolgot kell tudatosítani, hogy senki se tartsa elfogadhatónak a beavatkozást: a magzat ember. Embert ölni márpedig nem szabad. És akkor máshol kell keresni a megoldást. A gyilkosságot, a népirtásokat a közvélekedés bűnnek tartja és üldözi. Ezt a népirtást pedig az európai államok döntő többségének törvényei legalizálják. (A magyar is.)

Meggyőződésem, hogy azért, mert a többség egyszerűen nem is érti, mi történik. Ha kiskutyákat ölnek, hörög a világ. Ha embereket, akkor nem. Mindent és mindenkit sajnálunk, védünk, az esőerdők fáitól a koalákig, csak éppen a csöppnyi embereket nem. A liberálisok – már megint – az igazság elhallgatásával tudnak csak érvelni. Ha a tények, a valóság szembejön, verve vannak.

Igenis kellenek felvilágosító filmek, foglalkozások, olvasmányok, cikkek az abortuszról. Megy a hörgés, mert esetleg az anya megtudná, amit el akarnak előle titkolni: a babája él, a babájának dobog a szíve, működik a veséje, mája, van szeme és füle. Nem az anyja testének a része, mert ha így lenne, akkor az anyának két szíve, négy veséje és nyolc végtagja volna. Ilyen horderejű döntésnél szükséges, hogy minél tájékozottabbak legyünk.

Visszatérő érv, hogy az anya életét esetleg tönkre teheti egy nem kívánt gyermek. (Az abortusz pedig a gyermek életét teszi tönkre, sokkal hatékonyabban.) A drasztikus megoldások helyett azonban felelősségre kell nevelni. Tudatosítani, hogy a szexuális együttlét milyen következménnyel jár. Nem véletlenül helyteleníti az egyház a házasságon kívüli nemi kapcsolatot: a leendő gyermeket is védi vele. A »rossz döntést« akkor már nem lehet »jóvá tenni«, mint ahogy az egy-, öt-, tízéves gyereket sem csaphatom agyon, ha anyagi nehézségeim támadnak, vagy „elrontja” az életemet. Ha a csecsemőjét megöli egy anya, felháborodik mindenki, börtönbe zárják. Ha néhány hónappal korábban teszi, akkor pártolandó jog.

Tulajdonosa-e a szülő a gyerekének? Léteztek országok és jogrendek, amelyek így vélték, de nem biztos, hogy ez megfelelne a mi kultúránknak. Mindenesetre megnézném a harcos jogvédők fejét, amint édesanyjuk közli velük, hogy eladja őket rabszolgának. Az ilyen szabadságharcosok azt sem tűrik el, ha megmondják nekik, hányra érjenek haza, mit vegyenek fel, mit igyanak vagy kivel randizzanak, de az simán belefér a világképükbe, hogy az anyukájuk megölje őket.

Vagy őket nem is, csak mindig másokat?”

Nyitókép: Rasid Necati Aslim / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP