Kié legyen a Krím?

„Ha felülemelkedünk a kétoldali propagandán, akkor azt látjuk, hogy a Krím kérdése a nemzetközi jog és a liberális demokrácia egyik legkényesebb elemét, az etnikai önrendelkezés kérdését érinti. A nemzetközi jog alapértelmezése szerint egy szuverén országból csak akkor válhat ki egy területi egység, ha azzal az ország vezetése, illetve egy népszavazáson a teljes lakosság többsége egyetért. Kivéve, amikor nem. A Krím kiszakadását elítélő nyugati nagyhatalmak minden jogászkodás nélkül elfogadják Koszovó kiválását Szerbiából. Katalónia lakosságának nincs joga népszavazást tartani a függetlenségtől, míg a skótok legálisan szavazhattak erről. Az Észak-Ciprust 1974 óta megszállva tartó Törökország kikiáltotta az ottani törökök függetlenségét. Ezt ugyan hivatalosan senki sem ismeri el, de mivel Törökországé a NATO második legnagyobb hadserege, a terület hovatartozásában nem várható érdemi változás. »Might is right«, mondja az angol, mindig az erősebbnek van igaza. Sajnos többnyire a nemzetközi jog alkalmazására is áll ez a szabály. Ha az oroszok nem támadják meg Ukrajnát, és lemondanak a Donbasszról, akkor Kijev egy vízipisztolyt sem kapott volna a Nyugattól a Krím elfoglalására. De most ez is reális ukrán cél lehet, noha nehéz elképzelni, hogy nukleáris nagyhatalomként Oroszország hogyan fogadná a Krím elvesztését.

Azt sem érdemes elhallgatni, hogy a sokat dicsért liberális demokráciák egyik legnagyobb hiányossága az etnikai kisebbségek jogainak tagadása, vagy szőnyeg alá söprése.

Az EU számára fontosabb volt a külföldiek földvásárlásának engedélyeztetése Ukrajnában, mint a tíz-tizenkét milliónyi orosz ajkú polgár nyelvhasználatának kérdése. De az Európai Unión belül sem számít alapvető emberi jognak az anyanyelven való tanulás, művelődés, közösségi érintkezés lehetősége. A legtöbb uniós ország szerencsére saját érdekét felismerve bővíti a kisebbségek jogait, de elvben mindig jelen van a visszalépés veszélye is. 

A jelenlegi háború egyszer mindenképp véget ér, akár békeszerződéssel, akár fegyverszünettel. Félő, hogy a Krím lakosságát érdemben most sem kérdezik meg a saját sorsáról, ismét a »might is right« ökölszabálya dönt róluk. A dolgok mai állása szerint az a valószínűbb, hogy a Krím az Oroszországi Föderáció része marad. Ha békeszerződéssel és a kisebbségek jogainak biztosításával, akkor egy sokat szenvedett nép végre megnyugodhat. Ha Ukrajna és vele a Nyugat nem mond le a Krímről, amire Kijevnek a nemzetközi jog szerint lehetősége van, akkor újabb befagyott konfliktust hurcolunk magunkkal a jövőbe. Ez jó lesz a fegyvergyárosoknak és általában az Egyesült Államoknak, amely megerősítheti a jelenlétét a térségben. Jó lesz Kínának is, hiszen a nyugat felől fenyegetett Oroszország szükségszerűen a hátországa lesz az Amerikával való nagy mérkőzésben. Rossz lesz Európának, hiszen megnehezíti az Oroszországgal való kapcsolataink normalizálását. Rossz lesz az ukránoknak és az oroszoknak, hiszen ahol a fegyveres revánsra készülnek, ott a szociális, környezeti és emberi jogok mindig háttérbe szorulnak. De a legrosszabb a Krím orosz, ukrán és tatár lakosságának lesz, akik a békében és a határok légiesítésében, mindkét szomszéd ország iránti nyitottságban lennének érdekeltek.”

Nyitóképen az ukrajnai háború során az orosz csapatok jeléül szolgáló Z betű a résztvevők zászlaján a Krím Oroszországhoz csatolásának nyolcadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Krasznogorszkban. Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov