Ezt jelenti a Putyin által bejelentett részleges mozgósítás

Csasztyicsnaja mobilizacija, részleges mozgósítás – ezt a szót fogjuk a héten ízlelgetni, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök a tegnap este hétről nyolcra, nyolcról kilencre halasztott, majd a levegőben lógni hagyott és mára áttett beszédében ezt rendelte el.

Az elnök beszédében külön hangsúlyt fektetett arra, hogy megnyugtassa az orosz férfiakat: a lépés csak a kétmillió tartalékost, azon belül is leginkább a jelentős harcértékkel és érdemi katonai tapasztalattal bírókat érinti. Ugyanakkor Oroszországban minden fiatal férfit érint a kötelező sorkatonaság, így

ha a szükség úgy hozza, különösebb jogi akrobatika nélkül háborúba lehet küldeni őket is.

Hogy miről tanúskodik ez a lépés? Ritka beismerése annak, ami kívülről tavasz óta látszik: hogy az orosz hadsereg messze potenciálja – vagy legalábbis a köré szőtt legendák szerinti potenciál – alatt teljesít, és ha Oroszország tényleg akar ezen a területen valamit, nem folytathatja úgy, ahogy eddig csinálta.

Egyben bejelentése egy véresebb háborúnak is: innentől kezdve ugyanis Oroszország sem átallja majd bevetni azt az ukránok által már hónapok óta alkalmazott taktikát, hogy iszonyatos mennyiségű vérveszteség árán szerezzen területeket. Eddig ehhez a taktikához nem volt kiből vért áldozni. Most lesz.

Az, hogy ehhez a lépéshez – amely, ne tévedjünk, mindenféle szimpátiáktól és meggyőződésektől függetlenül egyértelmű ukrán siker következménye – elérkeztünk, három komponensnek köszönhető.

Olyan alakulatokkal, amelyeket csak és kizárólag a kényszer vagy a fekete-afrikai módszerektől sem visszariadó ukrán szolgálatok terrorja tart a fronton, egyszerűen nem lehetne ilyen sikereket elérni.

A másik komponens a fegyverszállítások, pontosabban az, hogy a nyugati fegyverek technológiailag messze jobbak azon orosz fegyvereknél, amelyek nagy mennyiségben rendelkezésre állnak, így nagyobb találati aránnyal dolgoznak.

A harmadik és talán legfontosabb komponens pedig az, hogy

az ukránokénál jóval fejlettebb felderítési technikával kémleli az oroszok gyenge pontjait, és konkrét terveket, javaslatokat tesz le az ukrán hadsereg elé, amelynek van kellő mennyiségű, nyugati rendszerben képzett katonája ahhoz, hogy ezeket a terveket megértse és levigye a katona szintjéig.

Nem kell különösebb zsenialitás ahhoz, hogy megértsük: erre a részleges mozgósításra egyértelműen nem Ukrajna, hanem a nyugati katonai segítség miatt volt szükség, Oroszország elnöke beszédében erről épp elégszer tett említést ahhoz, hogy elhiggyük neki: tényleg így gondolja.

Ebből persze adódik a kérdés: akkor miért nem a Nyugat felé eszkalál Putyin?

Leginkább azért, mert

Gazdasági fronton tiszta a kép: lehet persze próbálkozni azzal, hogy elhiggyük az átlátszóbbnál átlátszóbb magyarázatokat arra, hogy miért hibásodik meg véletlenül minden hónapban egy újabb turbina, de az összefüggés ennél jóval egyszerűbb. Aki fegyvert szállít, az onnantól kezdve, hogy a háborúban a fegyverszállítás és a nyugati katonai koordináció perdöntő kérdéssé vált, nem kap gázt, pont. Ennél lejjebb nem lehet tekerni a gázcsapot.

Amióta egyértelmű, hogy az Európai Unió – hogy kinek az igényei szerint, arról lehet találgatni, persze - inkább választja komplett nehéziparának ellehetetlenülését, a gazdasági visszaesést és egy minimumra szorított közszolgáltatásokkal átvészelt telet, mint a szankciók és a fegyverszállítás feladását,

A front konkrét katonai értelemben vett kiterjesztéséhez pedig, mint azt a Harkov megyei ukrán ellentámadás mutatja, még Ukrajnán belül sincs ereje, nemhogy azon kívül.

Minél szélesebb a frontvonal, annál kevésbé tudja tartani magát Oroszország. Ez kiderült egyszer Kijev alatt, aztán ismét kiderült Harkovnál. A mozgósítás arra viszont egyértelműen jó lehet, hogy a mostani, a Harkov megyei állások feladását követő frontvonalat betonstabilan tudja Oroszország tartani. Minden ezen túli, a Nyugat felé irányuló potenciális eszkalációs lépés már sajnos Robert C. Castel asztala. A nem nukleáris fenyegetési opciók a Nyugat felé ugyanis kifogytak.

A mobilizáció után azonban még egy fontos kérdés marad. Oroszország február 21-én a két szakadár népköztársaságot alkotmányuk szerint, azaz Luhanszk és Donyeck megyék teljes területére kiterjedően ismerte el. Ezzel belenavigálta magát abba a helyzetbe, hogy Donyeck és Luhanszk megyék teljes elfoglalása minimumcél, nem alkualap,

Most, amikor szeptember 23-27. között a DNR és az LNR, valamint Zaporizsja és Herszon megyék oroszok által elfoglalt részei egyszerre népszavaznak, kérdés, hogy még egy ilyen helyzetet teremt-e magának Oroszország, és kikiált-e két újabb kamuköztársaságot a teljes megye területét magának vindikáló alkotmánnyal, hogy aztán a népszavazást követően Zaporizsja és Herszon megyék teljes területét el kelljen foglalnia.

Akárhogy is: Putyin nehéz őszt ígér, de most már magának is. A háború minden bizonnyal az orosz minimumcél által érintett területeken – értsd: Donyeck megyében – óriási vérveszteségek árán fel fog gyorsulni, mindenhol máshol a status quo befagyasztása, kisebb mértékű korrekciói képezik majd az orosz célt.

De befagyasztják Ukrajnát más szempontból is, kétségünk ne legyen: az infrastrukturális támadások divattá válásából ítélve az ország jelentős részei hónapokra búcsút mondhatnak az áramnak és a melegnek.

Egyértelmű: a Nyugat meg tudta akadályozni azt, hogy Oroszország saját feltételei mentén megnyerje ezt a háborút. Oroszország most válaszul megmutatja, hogy hiú volt a harkovi remény: amíg van orosz vér, Ukrajna sem győzhet.

Nyitókép: MTI/EPA