Kiderült az igazság: nagy bajba került Csintalan Sándor
Még nem tudja igazán eldönteni, hogy mit csináljon.
Elég megnézni ennek az Action For Democracynak a tanácsadóit.
„A hét legnagyobb botránya, az természetesen Márki-Zay külföldi tiltott pártfinanszírozása az Action For Democracy szervezeten keresztül. A hét elején ez még csak pár száz millió volt, ahogy ezeket a sorokat írom, már kétmilliárdról beszélnek. A sztori az az, hogy ezt bizony külföldön élő magyarok pénzéből fundraiselték össze az internetről, de én nem sok olyan milliárdos közösségi finanszírozást láttam, amit konkrétan nem tudok megtalálni az interneten, pedig nekem többek között az a szakmám, hogy olyan dolgokat találjak meg, amiket nem akarják hogy megtaláljanak.
A jobbos sajtó természetesen már megtalálta a maga gumicsontját, hogy Soroshoz köthető emberek irányították és segítették az MZP kampányt – és ez talán igaz is, Gyuri bácsi beefje a magyar kormánnyal már megy egy ideje.
De az amerikai szarkavaró-gépezet, ami a demokraták alatt annyira felpörög, hogy már a neonáci terroristákat támogató GLADIO program újraindításán agyalnak, az jóval durvább, mint bármi nyílt társadalmas – valutashortolós dolog, amivel Gyuri bá dolgozik.
Elég megnézni ennek az Action For Democracynak a tanácsadóit. Wesley Clark úr például személyesen vezényelte le Szerbia NATO-bombázását, és szakterülete a szövetség perifériáján megtérdepeltetni a renitens kormányokat.
Na, hát ha valami szúrja a jenkik szemét, az biztos, hogy a magyar jobboldal. Itthon ugye vagy húsz éve az a törekvés, hogy legyenek nemzeti bajnokok, nemzeti tőkésosztály, ami mögött az a ráció, hogy legalább itt marad a profit, lehet fejleszteni, és az országban élő milliárdos könnyebben elzavarható kecskepásztornak, mint az országon kívüli, ha nem tud viselkedni.”
Nyitókép: Márki-Zay Péter Facebook-oldala