Hogyan segítik egymást a szankciók alatt álló országok?

„A szankciók célja többek között az, hogy egy adott országot a nemzetközi színtéren elszigeteljen, »páriává« tegyen, ezáltal ellehetetlenítve sérelmezett politikájának folytatását vagy megdöntve annak vezetését.

Ebből fakadóan minél több országot sújtanak széleskörű szankciók, annál nehezebb azokat érvényesíteni, hiszen az érintett országok egymás segítségével elháríthatják az intézkedések káros következményeit.

A világ nyolc, a Nyugat által leginkább szankcionált állama együttesen már a világ nominális GDP-jének 3,1 százalékát teszik ki. Az IMF adatbázisában szereplő öt ország esetében a vásárlóerő-paritás alapján számolt GDP arányát tekintve ez a szám már 4,082%.

Ezen országok együttműködésére a gyakorlatban is számos példa akad:

• Irán és Venezuela idén júniusban kötött 20 éves együttműködési megállapodást, a két ország azonban korábban is jó kapcsolatot ápolt. Irán segíti Venezuelát olajkitermelő- és finomító kapacitásának felújításában, ezenkívül tankerhajókat és katonai célú drónokat adott el neki az elmúlt években.
• A polgárháború során a szír vezetés Oroszország, Irán és a Koreai NDK segítségével tudta stabilizálni helyzetét. Damaszkusz kapcsolata egyébként mindhárom országgal a hidegháború időszakába nyúlik vissza.
• Észak-Korea elsősorban rakétatechnológiájával »segíti ki« a többi szankcionált államot, a hírek szerint Irán, Mianmar és Szíria is Phenjan fegyverszállításainak célországai között van. Észak-koreai szakemberek is felbukkantak Szíriában, a hírek szerint pedig részt vehetnek az orosz ellenőrzésű kelet-ukrajnai szakadár területek helyreállítási munkálataiban is.
• Venezuela olcsó kőolajhoz juttatta Kubát, amely cserébe segített a venezuelai egészségügy helyzetének javításában.
• A Kijevvel korábban kimondottan jó viszonyt ápoló Belarusz a 2020-as zavargásokat követő nyugati és ukrán lépések után egyébként is közeli kapcsolatát Oroszországgal még szorosabbra fűzte, idén pedig területét az oroszok már felvonulási területként is használhatták az Ukrajna elleni hadműveletekhez.
• Az elmúlt időszakban ezen országok Oroszországgal való kapcsolata is erősödött, különösen szembetűnő ez az orosz-mianmari és orosz-iráni viszonyban. Jelzi ezt Vlagyimir Putyin teheráni és Szergej Lavrov nepjidai látogatása is.

De diplomáciai téren is segítik egymást ezek az államok: Venezuela és Szíria például elismerte az oroszok által támogatott Abházia és Dél-Oszétia függetlenségét, Szíria és Észak-Korea pedig a kelet-ukrajnai szakadárokat. Emellett az ENSZ-ben is jellemzően egymást támogatva szavaznak ezek az országok.

A fentiek tükrében nem nehéz előrejelezni, hogy egy tajvani katonai konfliktus esetére belengetett nyugati szankciók Kína ellen nem Peking elszigetelődéséhez, hanem a Nyugattal szembenálló hidegháborús blokk megszilárdulásához vezetnének. Egy orosz szakértő nemrég aszimmetrikus bipolaritásként írta le a jelenlegi helyzetet, amelyben Oroszországnak nem állandó és mindenben elkötelezett, hanem szituatív szövetségekre kell törekednie. A nyugati szankciópolitika Kínára való kiterjesztése ezen változtatna, és egy szimmetrikus bipoláris rendszert hozna létre (legalábbis a konfliktus első szakaszában).

Ez annyiban térne el az 1940-es évek második felétől, hogy a nem-nyugati tömb pozíciói Európában gyengébbek, a világon mindenhol másutt viszont jóval erősebbek lennének, mint az előző hidegháború kezdetén, amikor a gyarmatbirodalmak többsége még állt.”

Nyitókép: Kosztur András Facebook-oldala