A brüsszeli migrációs és integrációs politika csődje nap mint nap életeket veszélyeztet
Magyarországon ilyen nem fordulhat elő.
Nézzük, hogyan is működik az istváni intelem 2022 nyarán!
„Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő” – idézték ezen az augusztus 20-án is jeles politikusok és megmondóemberek Szent István szavait kioktatólag; valamiféle szelektív diszlexia lehet ez, amely az intelmeknek kizárólag az idegenek befogadásáról szóló passzusát engedi értelmezni, míg az azzal egyenrangú és együtt értelmezendő, az összképhez szervesen hozzátartozó egyéb fejezeteket – úgymint „A hit megőrzéséről”, „Az egyházi rend becsben tartásáról”, „Az imádság megtartásáról” ésatöbbi – különös módon blokkolja. Nincs gond ezzel, de ha politikusként ebben a rendellenességben szenvednék, esetleg kezeltetném valahogy a dolgot, mert lehet, hogy
Mert nézzük, hogyan is működik ez az intelem a szövegkörnyezetből kiragadva 2022 nyarán.
Adott egy nagy és erős ország, amely a gyengüléstől tartván hét évvel ezelőtt tárt karokkal és plüssmacikkal fogadta az eltérő szokású jövevényeket, mondván, ők majd megoldják a fenyegető munkaerőhiányt. Ők majd segítenek fenntartani a fejlődést, szellemi és fizikai tevékenységükkel erősítve a gazdaságot.
Mármost történt, hogy ebben a többszokásúvá vált nagy és erős országban idén június közepén meglepő fordulattal beköszöntött a nyár, és két év Covid-bezártság után a németeknek váratlanul utazni támadt kedvük. Hoppá, hoppá, nincs elég repülőtéri rakodómunkás! – csaptak a homlokukra az illetékesek, és bölcs kormányukhoz fordultak segítségért. Ki is állt egyszerre három miniszter, és bejelentették a probléma kezelésére kifundált korszakos tervüket. Na, mi lehetett az vajon? Netán előkaptak egy adatbázist, amely számon tartja az integrációs tanfolyamok ígéretes, ámde egyelőre munkanélküli résztvevőit, és reptéri állást kínáltak nekik? Vagy közmunkaprogramot vezettek be, és a szívós, izmos fiatalembereket a segélyért cserébe felkérték némi koffertovábbításra?
Természetesen nem. A három miniszter és apparátusaik közös erővel
à la hatvanas évek. Kétezret, a nyári szezonra, szigorúan csak novemberig. Mondjuk eleve van az országban 110 ezer nem dolgozó török, meg úgy egyébként összesen 875 ezer munkanélküli külföldi, köztük 165 ezer állástalan szír és afgán, akiknek jelentős része néhány éve Röszkénél még megfelelő fizikumúnak tűnt – igaz, tavaly már akadhattak bizonyos erőnléti problémák, tekintve, hogy az Ahr-völgyi árvízkatasztrófa utáni újjáépítéshez is külföldön keresgéltek a cégek munkás kezeket.
Mindenesetre megnyugtató lenne kapni valami észszerű magyarázatot a jelenségre, mert különben akár olyan sötét gondolatok is megrohanhatják az embert, hogy esetleg nem található a munkanélküli bevándorlók sokaságában kétezer olyan lekáderezhető jelentkező, akit három hónapon át be mernének engedni egy repülőtér szigorúan ellenőrzött biztonsági zónájába. Ettől a feltételezéstől persze rögtön el is határolódnék; bár az az alternatív tipp se túl biztató, miszerint nagyon is veszélytelenek ők, csak ugyanúgy nem vállalnak fárasztó többműszakos kulimunkát, mint az echte németek.
De ott tartottunk, hogy júniusban a német kormány 2000 vendégmunkást ígért. Augusztus elején érkezett a hír: nem merült ám feledésbe a terv, a toborzás és a bürokrácia nagy erőkkel zajlik, a hónap közepére itt lesz a 250 dolgos török. Mire többek között a düsseldorfi repülőtér (ahol beszámolók szerint landolás után akár 2-3 órát is kell várakozni a feladott poggyászokra) tudatta: kiszáll a vendégmunkás-projektből, hisz náluk már vége is az iskolai szünidőnek.
Okafogyottá vált számukra a dolog, különösen, mivel vendégmunkásonként 5000 eurót kellene fizetniük jutalékként a török fejvadászcégnek. Kis tőketranszfer az erdoğani Törökországba – az eredetileg tervezett kétezer dolgozóval felszorozva a sokadik újraszámolás után is 4 milliárd forintnak megfelelő összeg jön ki, tehát valószínűleg nem tévedés: ha megvalósult volna a német kormány júniusi elképzelése, ennyi pénz áramlott volna az Európai Unióból egy keleti rezsimbe közvetítői díj címén azért, hogy a Mallorcáról visszatérő Hans-Jürgen bőröndje felkerüljön Nürnbergben a poggyászszalagra.
Szerencsére azonban még az augusztus eleji ígéret sem teljesült:
Mire a falevelek lehullanak, még akár fogpiszkáló is lehet a projektből, ha el nem rontják.
De ne legyünk igazságtalanok: egyetlen kínos kudarc még nem bizonyíték semmire. Ettől még nem lesz a befogadó Németország gyenge és esendő. Majd ha eljutunk oda, hogy egy tartományi miniszterelnök javasolja a németeknek a zuhanyzáspótló mosdókesztyű-használathoz történő visszatérést és ezáltal a harmadik világ szokásaihoz való közeledést, esetleg elgondolkodhatunk azon, hogy nem a legjobb a fejlődési irány. De addig semmiképp.
Nyitókép illusztráció. Fotó: THOMAS TRUTSCHEL / PHOTOTHEK / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP