Gyöngyösi Márton, az „igazi” elnök

„Gyöngyösi Márton megérkezett a honi politikába, na nem üstökösként, inkább afféle öreg, szőrehullató kutyaként, és ígért. Méghozzá igazit ígért. Az ilyenek mindig igazit ígérnek. Mert ami eddig volt, az sosem volt igazi, az »mű« volt, de majd most, ők hozzák zsákban az igazit. Gyöngyösi konzervativizmusból meg kereszténységből ígér igazit. Az finom lesz. Ezt amúgy akkor is érdemes lenne gyanakvással kezelni, ha Gyöngyösi frissen érkezett volna a Holdról, ahol az elmúlt harminc évet töltötte, és még ki sem csomagolta volna vulkánfíber bőröndjét, abból pedig Hitler Mein Kampfját meg Marx Kommunista kiáltványát – hogy mindjárt itt az elején előlegezzük meg azt az »igazit«. De Gyöngyösi nem a Holdról jött, hanem innen a szomszédból, Brüsszelből, ahová a Jobbik küldte, s mindvégig itt volt, itt asszisztált mindenhez, ami a Jobbikban ez idáig történt, szótlanul, csöndesen vagy olykor elismételve az összes vérlázító hülyeséget és arcpirító, demagóg aljasságot, amit eddigi főnöke, Jakab ki bírt találni.

És azért az, lássuk be, nem volt kevés. Amúgy – mily meglepő! –, Jakab is igazit ígért. Ő, ha jól emlékszem, igazi ellenzékiséget meg igazi harcot meg igazi összefogást. Meg igazi parizert – na nem a végét, hanem azt a jó, szaftos közepét. Ő is hozott, na nem tömjént, hanem paprikás krumplit, egész vasfazékkal. Keresgéljünk történelmi párhuzamokat! Jakab volt a mi igazi kisnyilasunk, akinek Rákosi elvtárs (Heller Ágnes és Gyurcsány Ferenc) oly látványosan megbocsátott. Ugyanis a Rákosi elvtársak mindig híján vannak megfelelő képzettséggel bíró verőlegényeknek és demagógoknak, akik, úgymond, a »nép« hangján szólnak a »néphez«. Szegény nép meg áll, és nem is érti az egészet, csak azt érzi meg csalhatatlanul, hogy 1. mélységesen lenézik; 2. teljesen hülyének nézik; 3. alapvetően megvetik.”

Nyitókép: MTI / Kovács Tamás