Putyin titkos ideológusa, aki már évtizedekkel ezelőtt eltervezte az ukrajnai háborút

2022. július 19. 17:07

Dugin szerint Ukrajna mint önálló állam egész Eurázsiára hatalmas veszélyt jelent.

2022. július 19. 17:07
null
Kiss Csaba
Portfolio.hu

„»Az orosz geopolitika számára Ukrajna szuverenitása olyannyira negatív jelenség, ami elvben katonai konfliktust is könnyen kiprovokálhat«

– írta Dugin 25 évvel az ukrajnai háború kitörése előtt. Hozzátette, az Izmailtól Kercsig terjedő fekete-tengeri partszakasz – vagyis a Dunától a Krímig húzódó ukrán partmenti területek – nélkül.

»Oroszországnak egy olyan kiterjedésű, reálisan ki tudja ki által ellenőrizhető parti övezet marad, hogy az már normális és önálló államként való létezését is kétségbe.«

Dugin számára tehát kulcsfontosságú a Fekete-tenger teljes északi partjának orosz kézre kerülése, ami láthatóan most is a Kreml egyik stratégiai célja.

»A Fekete-tenger partvidékén az orosz geopolitika abszolút imperatívusza Moszkva totális és semmivel sem korlátozott kontrollja annak teljes hosszán – az ukrántól az abház területekig« – írja.

A Fekete-tenger északi partjának tehát »kizárólag eurázsiai és központilag Moszkvának alárendelt partnak kell lennie« még akkor is, ha elismeri Dugin, hogy a Fekete-tenger nem helyettesítheti a »meleg tengerekre« vezető kijáratot, geopolitikai jelentőségét pedig erősen csökkenti az a tény, hogy a két, a Földközi-tengerre vezető földszoros, a Boszporusz és a Dardanellák török, vagyis Törökország NATO-tagsága miatt atlanti kézen van.

Ám Dugin nem áll meg annál, hogy Ukrajnától elvegye teljes fekete-tengeri partszakaszát, hanem sokkal radikálisabb terveket vázol fel, mivel szerinte Ukrajna mint önálló állam »egész Eurázsiára hatalmas veszélyt jelent, és az ukrán probléma megoldása nélkül általában kontinentális geopolitikáról beszélni értelmetlen«. Azt ugyan elveti, hogy Ukrajnát teljes egészében olvasszák be Oroszországba, de stratégiailag

»Ukrajnának szigorúan Moszkva déli és nyugati projekciójának kell lennie.«”

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2022. július 20. 12:57
Így igaz. Jobb hely lenne a világ ukrán állam nélkül. Milyen jogon bitorolja Kárpátalját?
Mátyás01
2022. július 20. 08:07
Kiss Csaba inkább ezt olvassa el: https://bookline.hu/product/home.action?_v=Zbigniew_Brzezinski_A_nagy_sakktabla&type=22&id=302034
NSVLiit
2022. július 20. 03:41
Persze, Putyin ideológusa... azért kirúgták az egyetemről Oroszországban (miután bírálta a Putyin Ukrajnával kapcsolatos politikáját néhány évvel ezelőtt).
kortárs
2022. július 20. 02:10
Dugin orosz szempontból pontosan írta le ezt is. Látjuk mekkora katasztrófát okoztak Ukrajna amerikai bábkormányai.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!