A közbeszéd nem azért elviselhetetlen, mert csúnya, durva, közönséges, hanem mert üres.
„»Hont András egyenesen lef*szozta a légitársaság vezetőjét.
A magyar politikai diskurzusban csak úgy röpködnek a hímtagok. Sajnos.
Sajnos, nincs min csodálkozni.«
Nincs min csodálkozni, a kurva életbe. Sajnos, bazmeg. Teljesen eldurvult a közbeszéd, az anyja picsáját neki. A szerzőnek (akit amúgy van szerencsém ismerni, de leszarom) nem javaslom, hogy Pázmányt vagy Esterházyt olvasgasson, még kitérne a hitéből, és mi lesz úgy az eltartott kisujjal, hacsak föl nem dugja magának.
Esetleg azt lehetne, amit Móra ír »A honti igricekben« (honti, höhö) a tandalórákról. »Az én kisdiák koromban így hívták a tantervben azt az órát, amelyiken dalra tanítottak bennünket. Természetesen magyar népdalra, még természetesebben csak olyanra, amitől az erkölcs nemesedik. Mivel azonban a dalköltők a régi világban is csakolyan istentelen emberek voltak, mint most, s mikor az ihlet kerülgette őket, nem gondoltak az erkölcsnemesítésre, a népdalokat át kellett költeni tandalokká. [...] Belőlem éppen azért lett ilyen erkölcsös ember, mert ilyen daldarabokon növekedtem a tandalórákon. Kár, hogy kimentek a divatból -– meg is látszik az ifjabb nemzedéken«. Hát, kibaszottul meglátszik.
Bezzeg, ha a diskurzusban nem röpködnének a hímtagok! Akkor minden szép lenne, jó és harmonikus. Vagy gecire nem. A közbeszéd ugyanis nem azért elviselhetetlen, mert csúnya, durva, közönséges, hanem mert üres. Fogalmatlan emberek tartalmi mondanivaló híján belekötnek a formaságokba. Mi nem piszí, mi nem ildomos, mi nem genderérzékeny, mi nem hazafias, mi nem szobatiszta. Az új prüdéria vaskalapos purifikátorai.”
Nyitóképen Hont András újságíró, publicista. Fotó: Youtube
Számára nem volt megbocsátás, ellentétben másokkal, így például Szabó István rendezővel, aki hosszú időn keresztül gyártotta a terhelő tartalmú jelentéseket. Balogh Gábor írása.
Rengeteg vitám van Hont Andrással, és végre egy felület, ahol nem nyom minket össze a tónizó csőcselék.
Hogy a politikában az igazság a legveszélyesebb fegyver, azt két igazságbeszélő sorsa bizonyítja: Csurka Istváné és Gyurcsány Ferencé.
Nem nagyon szeretek perekhez folyamodni nyilvános purpárlék miatt, de ha így folytatja, kénytelen leszek.
„Kulturális életünk bizonyára a fölkavaró és inspiráló, letaglózó és lélekemelő produktumok sorát vonultatja föl – csak én nem találkozom velük.” – írja a publicista.
Ha nem próbálunk meg itt és most kitörni a primitív kétosztatúságból, akkor semmiről sem tudunk majd eszmét cserélni.
Bryan E. Leib szerint ostobaság az, amit az amerikai nagykövet művel.
Csak egyetlen dolgot kellene megtennie Magyar Péterék egyesületének, ha valóban ajándékozni szeretne a gyermekotthonok lakóinak.
