Magyar Péter, az újságírók, meg a kínos emlékű Erzsi néni
Mit tenne kiélezett történelmi helyzetben? Jó lenne tudni. De még jobb lenne őt már elfelejteni.
Nem lehet puszta mintaátültetéssel, vagy rendeleti úton játékszabályokat, belső megegyezést teremteni.
„Az ezermillió kérdés között, ami válaszra vár, az egyik, a játékszabályok kérdése. Politikatudományi tankönyvek azt tanítják, hogy a demokratikus rezsim akkor jön létre, amikor a rivális felek nagy vonalakban megegyeznek a játékszabályokban.
A megegyezés azonban (a félreértések elkerülése végett) inkább kompromisszumot semmint tartós megegyezést jelent, de ez most mellékes.
A lényegesebb kérdés, hogy vajon a játékszabályokban való megegyezés miért nem tudott (tartósan) létrejönni nálunk.
A válaszhoz szerintem ki kell lépnünk megszokott köreinkből. A »megszokott kör« valami olyasmit jelent, hogy valakik felrúgták a játékszabályokat.
Én másfelé keresgélek.
Két módon lehet ugyanis tartós megegyezésekre jutni. Az egyik, hogy ha van olyan »szuper-tekintély«, amely eléggé erős ahhoz, hogy az ellenérdekelt feleket is meggyőzze a megegyezés szükségességéről.
Ilyen »személyi« tekintély nem volt a rendszerváltás idején, de volt nekünk egy – mondhatni: fogalmi – tekintélyünk, s ez a demokrácia. A demokráciába vetett közös hit teremtett (mint később kiderült) látszategységet Magyarországon.
A másik mód a megegyezéshez nem más, mint a hosszú kísérletezés.
Ez volt a Nyugat útja.
Mert egy percig ne gondoljuk, hogy ott a demokratikus megegyezések rögvest a nagy fordulatok után megteremtődtek. Anglia 1688, Franciaország 1789 után jó darabig mindenféle belső küzdelmekkel volt terhelt. Nem beszélve az Egyesült Államok első száz évéről. A demokráciát az elitek (és persze a társadalom) hosszas úttévesztések és visszaesések árán tanulták meg.
Ja, hogy nekünk erre nincs időnk?
Meglehet.
De egyet nem lehet: puszta mintaátültetéssel, vagy rendeleti úton játékszabályokat, belső megegyezést teremteni.”
Nyitókép: Facebook