Két módon lehet ugyanis tartós megegyezésekre jutni. Az egyik, hogy ha van olyan »szuper-tekintély«, amely eléggé erős ahhoz, hogy az ellenérdekelt feleket is meggyőzze a megegyezés szükségességéről.
Ilyen »személyi« tekintély nem volt a rendszerváltás idején, de volt nekünk egy – mondhatni: fogalmi – tekintélyünk, s ez a demokrácia. A demokráciába vetett közös hit teremtett (mint később kiderült) látszategységet Magyarországon.
A másik mód a megegyezéshez nem más, mint a hosszú kísérletezés.
Ez volt a Nyugat útja.
Mert egy percig ne gondoljuk, hogy ott a demokratikus megegyezések rögvest a nagy fordulatok után megteremtődtek. Anglia 1688, Franciaország 1789 után jó darabig mindenféle belső küzdelmekkel volt terhelt. Nem beszélve az Egyesült Államok első száz évéről. A demokráciát az elitek (és persze a társadalom) hosszas úttévesztések és visszaesések árán tanulták meg.