Oroszország órákon át tartó dróntámadással vette célba Kijevet
Az ukrán fővárosban több mint öt órán át tartott az éjszakai légiriadó nagyszabású orosz dróntámadás miatt.
Ez a legtragikusabb Trianon, önmagunk önkéntes tovább darabolása.
Fontos évről évre megemlékezni az elszakított magyar törzsterületekről, hárommillió honfitársunkról, százkét év folyamatos, hol erőszakos, hol puha asszimiláció nyomásáról. Fontos megemlékezni a mindezt kísérő népirtásokról, a ki- és betelepítésekről, a jogfosztásokról és mindennek ordító igazságtalanságáról. De leginkább fontos talán meglátnunk, főleg azoknak, akik minderre csak holmi nagyhatalmi dédelgetett álomként, múltba révedő, naftalinszagú díszmagyarkodásként tekintenek, hogy Trianon igenis velünk él, mind a mai napig.
Lehet européer módon hátradőlve csupán két nacionalista kisebbség – a magyar és az éppen aktuálisan hőzöngő kisantant-állam nacionalistái – meccsének tekinteni, jó alkalom ez a jelenlegi magyar kormány bírálatára is (lásd ugyanitt: minek ugrálunk). Biztosan viszonylag sokan el is hitték, hogy mindez így is van, a nagyobb sérelmek pedig a múlté, amíg „csupán” a meggyalázott úzvölgyi temetőről, történelmi igazságok kimondásáért a pozsonyi múzeumból kirúgott szlovák-magyar történésznőről, az erőszakkal nyitott somorjai szlovák iskola türemkedő telepesvágyáról vagy a bezáratni szándékozott marosvásárhelyi magyar líceumról, esetleg arról volt szó, hogy valamelyik délszláv külügy, hogy meglegyen a penzuma, felháborodjon egyet, ha egy magyar politikus száján kiszalad az a szó, hogy „tenger”.
amióta tart az agresszív Oroszország offenzívája Ukrajna ellen. Kárpátalján, ahol nem csak a magyarok és egyéb nemzeti kisebbségek, de a rokon ruszinság szovjetdúlás utáni maradék identitását morzsolgatja a kijevi hatalom, éppúgy, ahogy az ukránnal tette korábban a szovjet-orosz (a jelenlegi két államberendezkedés közötti lényeges különbség, hogy míg Oroszországban a politikai vezetőnek vannak oligarchái, Ukrajnában fordítva, a demokrácia legnagyobb dicsőségére).
Ahol az óriási népességmozgás valószínűleg örökre elsöpri az őshonos magyarság megmaradt törékeny pozícióit is, nem beszélve arról, ami lassan közhely: akár győznek az ukránok, akár vesztenek, a nemzeti kisebbségeknek mindenképpen rossz lesz, teljesen mindegy, hogy a diadalittas vagy a frusztrált nacionalizmus nyírja majd tovább nyelvi, oktatási és politikai jogaikat, végtelenül messzire sodródva 1991-től, amikor a helyiek népszavazáson döntöttek Kárpátalja, és azon belül egy magyar körzet autonómiájáról, amit természetesen Kijev már akkor is semmibe vett.
Magyarország kapott már az ukrán hivatalos politikától, és főként a mélypropagandától hideget-meleget, nem csak ebben a száz napban, hanem minimum az elmúlt hét-nyolc évben. Most éppen egy térképes szemléletető eszköz a propaganda része (mert bizony ukrán propaganda éppúgy létezik, mint orosz, és éppolyan egyoldalú – lévén, propaganda). Az oroszok által elfoglalt ukrajnai területek mérete szerint mutatták be, mekkora része lenne ez egy-egy országnak, jelesül például, hogy ez csaknem másfélszer akkora lenne, mint Magyarország. A korábbi ötletek – Budapest 1944-45-ös ostromának Kijevéhez hasonlítása vagy a nagykövet asszony ötvenhatozása, miközben mindkét esetben a szovjet hadsereg tele volt egyébként ukránokkal – ugyancsak suta és sértő volt. De azt hiszem, hogy két nappal Trianon évfordulója előtt pont egy ilyen párhuzammal próbálna hatni Európa, s persze ezen belül Magyarország közvéleményére egy ország, amelyik később ajándékba kapta az ekkor elcsatolt Kárpátalját, azt hiszem, túlmegy minden határon.
Trianon velünk él mindaddig,
Amíg nem rendeződik jogilag a még mindig kétmilliós határon túli magyarság helyzete, amit praktikusan minimum kulturális, s ahol lehet, területi autonómia jelentene. Ehhez egységes fellépés kell, amahhoz meg nemzeti minimum, legalább itthon.
Mert Trianon nem csak velünk él, hanem bennünk is: a lerománozott székelyben, leukránozott kárpátaljaiban, leszlovákozott felvidékiben; s ne legyünk szemérmesek: a cserébe letáposozott anyaországiban, a sérelmek miatt olykor a magyar ellenében meghatározott székely öntudatban, egymás nácizásában-komcsizásában, a külföldre járós árulkodásban, és mindenben, ami elválaszt, nem pedig összeköt minket. Ez a legtragikusabb Trianon, önmagunk önkéntes tovább darabolása. Ennek kell véget vetni, ezzel kell leszámolni, mielőtt magunkat számoljuk fel, ezúttal véglegesen.
Fotó: Mandiner