Elképesztően szűk lehet az a lyuk, ahonnan ilyenkor kisivít a posztkádári önzés.
Mikrosérülés. Azzal terjed a majomhimlő. Mikroagresszió, amikor valakinél, aki maga sem döntötte még el, hogy lány vagy fiú-e, és megszólítod, nem jól tippelsz (Isten áldja a magyar nyelvet univerzális névmásaiért!). De időközben lett már olyan is például, hogy mikromegcsalás. A fentiekből mondjuk a mikrosérülés tényleg létező orvosi fogalom, a többi meg a vulgár- és mozgalmi pszichológia dágványában terjesztett fogalompióca, amelyik amúgy komoly dolgokra tapad rá azzal, hogy ő is olyan, mint amazok, mint a kisegér, amikor átmegy a hídon az elefánttal, és büszkén felszegett fejjel odaszól hozzá, „hallod, Jumbó, hogy dübörgünk?”. Esetleg kiegyensúlyozottabb lenne a helyzet egy mikroelefánttal. Vagy makroegérrel.
De ne vicceljük el, ezek komoly dolgok. És ha már így benne vagyunk a komolykodásban, már-már rutinszerűen nyugtázza az ember, ahogyan a legutóbbi napokban Novák Katalin államfő erdélyi látogatását interpretálta a haladó sajtó, a „minek ment oda” örök érvényű életiskolája-böffenettől addig az ökölszabályig, miszerint miközben ő itt volt, aközben az országban meg elvették egy óvodás vajaskenyerét, amivel szemben, ugye, az elnökasszony ilyen módon mutatta ki közönyét. Illetve, hogy senki nem fogadta román oldalról (nyenyenye), meg hogy
mert ő ilyen magyarkodós, hát most jól megkapta (hehehe), esetleg képzeljük el, mi lenne ha egy szomszédos állam elnöke mondana Magyarországon hasonlókat (megsúgom: nem lenne semmi, sőt, kösz, Telex).
Vagyis makacsul figyelmen kívül hagyták, hogy ez nem egy szimpla államközi utazás, hanem egy roppant fontos gesztus arra vonatkozólag, hogy igenis, a magyar állam első számú közjogi méltósága kiemelt figyelemmel kíséri az erdélyi magyarság sorsát.
Vagy ott volt a magyar-horvát tenger-ügy, amikor a mesterségesen generált horvát hiszti mellett egy fárasztó, xenofób nagyfater-viccet elsütő horvát büfés körül pörgött a haladó sajtó, hogy na ugye, Orbán miatt utálják a magyarokat a horvátok.
Meg a kommentek. Mert ami az elszabadult kommentmezőben zajlik, az jóval messzebb megy, mint az afféle szalon-hungarofóbia-zsurnalizmus sejtetései, ott bizony ki is mondják, amit a kedves cikkírók sugallnak. A vetés beérett, le is aratták – tudom-tudom, jobbról-balról szórják évtizedek óta a magvakat, de ez az ocsú bizony baloldali búza törmeléke.
Gondolkodás, érvelés sehol, ha a magyar köztársasági elnök korábban fideszes miniszter volt, akkor akármit is csinálhat, még egy véreskezű tömeggyilkost éltető félbolond román soviniszta is jobb nála, mert megmutatta neki. Nem tudják, ki volt Avram Iancu, de nem is érdekli őket, a kalapácsos ember mindenben szöget lát, ők mindenben a „rendszer” elleni harc lehetőségeit.
Mindegy, mik a történelmi tények, és hogy a miniszterelnök pusztán megemlítette azokat a Magyar Tengermellék kapcsán, ha a túlérzékeny horvátok felszisszennek, berendelik a magyar nagykövetet, igazuk van, minek ugráltunk. Ha határon túli magyarokat vegzálnak ki az életükből a soviniszta ex-kisantant hatalmak, és Szijjártó rendeli be az ő nagykövetüket, akkor megint minek ugrálunk.
és az ember beleretten, amikor elképzeli, mennyire büdös lehet odalenn, pedig ilyenkor csak a szele csapja meg.
S ez az, amit én valahol nem tudok megérteni. Nem voltam oda Sólyom Lászlóért, de felháborodtam, amikor a szlovákok kitiltották. Ennél is kevesebb bennem a szeretet, teszem azt, Gyurcsány Ferenc irányába, de ha miniszterelnökként őt akarta volna megalázni bármelyik kisantant állam képviselője, mellé álltam volna, mert mégiscsak ő reprezentálta ezt az országot, a pofon, amit kap, nekem is volt szánva – minden mást majd elintézünk itthon, egymás között. Az, hogy tapsikoljak egy román nacionalistának, aki egy tömeggyilkos portréjával „trollkodja meg” (a 168 Óra szerint), mondjuk a magyar köztársasági elnököt, számomra egészen elképzelhetetlen, minden határon túlmegy.
És nem vigasztal, hogy ez mondjuk egy másfél milliós balmédia-buborék olvasói közül is csak egy kis hányad, aki kárörömének és gyűlöletének ilyen szélsőséges módon ad hangot; sem az, hogy amikor tényleg döntési meg cselekvési helyzet lenne,
Persze, éppen ezért azt sem gondolom, hogy ők hazaárulók lennének, akik tevőlegesen átvezetik a románokat a Kárpátok szorosain, megmutatják a nyilasoknak a zsidókat bújtató, a szovjet katonáknak meg a lányos házakat. Inkább azokra a pincében bujkálókra hasonlítanak, akik tapsolnak, amikor becsapódik egy bomba a szomszéd házban – fel nem érik ésszel, hogy ők is kaphatták volna, nekik is szólt volna, ha betalál. A lényeg, hogy a szomszéd, aki nem köszönt vissza az utcán, most jól megkapta, kuncognak.
Hazaáruló az a karcagi néni – négy mosolygós unokával, aki szerint a határon túli magyarok „ne rajtunk élősködjenek, rohadékok mind!”? Vagy az a pesti asszonyság, aki szerint „csak a vérünket szívják”?, esetleg az a magát laikus vallásfilozófus-eszmetörténészként bemutató úriember, aki szerint „Putyin is így gondolkodik”? Talán az a cicával a vállán fotózkodó szilhalmi úriember, aki azt a kérdést tette fel, hogy „A románok tűrik!!??? Meddig.”?
Ugyan. Ez csak
nem hivatásszerűen, csak amolyan mellékesként, egyébként zömmel ugyanolyan hétköznapi emberek ők is, mint mi, amíg elő nem jönnek a hívószavak, és át nem veszi az irányítást a fejükben ez a posztkádári rettenet.
Egy kicsit rosszabb helynek érzi tőle az ember ezt az országot, egy kicsit kellemetlenebbül érzi magát, hogy a közösségének egy része ilyesmire hajlamos – de hol van ez a hazaárulástól? Ahol a mikrosérülés a leszakadt kartól, a mikroagresszió az agyonveréstől.
S ha már ennyire divatos lett ez a posztmodern újbeszél, nevezzük ekként a dolgot: ez a mikrohazaárulás.
Nyitókép: CityWatch
Kérdezhetnéd persze, hogy minek beszélek itt önmagamról, amikor te vagy a levél címzettje. Azért, kedves Péter, mert megszólítva érzem magam. Általad érzem megszólítva magam. Győrffy Ákos írása.
A magyar miniszterelnök jóslatával ellentétben azonban nem pusztán az Európai Unióban fog megerősödni a jobboldal.
Hiába kell megismételni az államfőválasztást, az eredmény már valószínűsíthető.
Már Ázsiában is a háború lezárásáról találgatnak.
„Soha többé nem fogjuk Európa energiabiztonságát olyanok kezében hagyni, akik…”
A cikk szerzője elkezdett aggódni, mert egy olyan ország is bekerült az egyenletbe, amelyiket nem lehet uniós pénzmegvonással zsarolni.
Az üléspróba és a szimulátorteszt már megvolt, szerdán pedig vezetni is fogja Fioranóban az egyik Ferrarit a britek hétszeres Forma–1-es világbajnoka, Lewis Hamilton.
Chema Rodríguez elsősorban a hozzáállást hiányolta a franciáktól elszenvedett hétgólos vereség alkalmával, bár sem a védekezésünk, sem a támadásunk nem működött, és a játék többi eleme sem volt rendben. Bánhidi Bence pedig arról beszélt, hogy az ellenfél helyett végül saját magunkat leptük meg.
