A kék-sárga vérszivattyú, aminek a létezését letagadták

„Szenzációs hír, minden címlapot leuraló sztori: háború van, és emberek halnak meg! Minden egyes nap megjelenik a kattintásokból élő sajtó hasábjain, hogy hány tíz, száz, ezer ember pusztult el az idők kezdete óta tomboló vég nélküli vérszivattyúban.

Merthogy háború mindig is folyt a földkerekség valamely pontján, tehát hullából sosem volt hiány, információból viszont annál inkább.

Mára azonban olyannyira elinflálódott az emberek haláláról szóló hír, hogy jóformán fel sem kapjuk a fejünket a szörnyűségekre – még egy tömegmészárlásra is csak alig. Miért alakult ez így? Mert semmi hitelük nincs már az adatoknak.

Az ukrán–orosz háború két rendkívül érdekes dologra mutat rá, ha mélységében vizsgálódunk, és akkor most tegyük félre a haditechnikát.

Egyrészt immár teljes valójában látjuk a valóságtól függetlenül vívott információs háborút, másrészt rendkívül elszemélytelenedett a konfliktus azzal, hogy a legtöbb áldozatot a hagyományos és a rakétatüzérség szedi, ott pedig nincs irgalom. Ostoba gépek szaggatják halomra a hús-vér katonákat. Hogy mennyit, az viszont az előbbitől függ!

A háború, mivel az a politika abszolút anyagivá válása, már nem vívható metaterekben. Amíg békeidőben a metapolitizálás, a kulturális hadviselés az egyik legfőbb fegyver és harctér, addig a háború lecsupaszított igen-nem történéseiben semmi keresnivalója nincs ennek. Értem ez alatt a halál kérlelhetetlenségét.

A politika ugyanis ismer irgalmat és túlélést, míg egy útjára engedett rakéta már nem. A sajtónak a politikai kampányok során elképesztő szerepe van, de egy háborúban semmit nem érhet el, már ha a győzelemért vívott hadicselekményeket vizsgáljuk. A győzelem vagy vereség árszabásában viszont annál sikeresebb.

Ennek eklatáns példája, hogy míg Putyin halálát, atomháborút vagy orosz vereséget prédikál a nyugati sajtó, és ettől a lakosság is hergelődik az »agresszor« ellen, addig a cári hadsereg  lassan, de biztosan – még ha hibát hibára halmozva is – de halad a céljai felé. Azzal, hogy a politikusok reagálnak a sajtó keltette indulatra, és csak fegyvereket küldenek az egyre fogyó ukránoknak, csupán a borzalom befejezésének elodázásában járnak elöl.”

Nyitókép: MTI/EPA/Roman Pilipej