Pünkösdi karalábépalánták

Megint aszályos volt a tavasz, magról sűrűn vetett karalábéim csenevészen sorvadoztak, pedig az volt a zacskóra írva, „Gigant”.

Kiástam őket, szétszálaztam és szétpalántáztam. Iszapolós módszerrel dolgoztam: már a gödör alját is, ahová egyenként elültettem őket, jól beöntöztem, és miután gyökerükre húztam a földet, akkor is bőven adtam a több köbméteres gyűjtőballon langy esővizéből. Azóta is naponta megöntözöm mindegyiket, ezért remélhetem, hogy csaknem kézilabda méretű karalábéim lesznek majd, akárcsak tavaly ősszel.

Ezek a palánták az egyenkénti átültetéssel éppúgy egyenként újjászülettek, ahogyan az Isten valóságára szomjazó, bűnbocsánatért hozzá kiáltó emberek.

Szinte olyan áhítatosan állnak levéltenyereiket felnyújtóztatva, amilyen áhítatosan zsoltározza Dávid király: „Magasztallak téged, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid, és jól tudja ezt az én lelkem.” (139. zsoltár 14.)

Én, aki így intézem kiskertemben a palántázást, nem vonom kétségbe, hogy az öntözés szükséges, de azt se, hogy ettől a karalábémag eredeti növekedési és rendeltetési programja teljesül. Világos, hogy az adagolt esővíz teszi lehetővé a kiteljesedést. Azt, hogy a karalábéságosság nemes csodája létrejöjjön, de sokszor kell még ez a túláradó támogatás!

Fordítsuk meg a dolgot: a Szentlélek sem azon munkálkodik, hogy a hívő valami kificamodottan más lénnyé váljon, hanem hogy betöltse őseredeti rendeltetését. Legjoóistvánosabb Joó István akkor leszek, vagyok, ha a lelkem a Szentlélek uralma alatt működhet.

attól, hogy „A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod, honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született.” (János evangéliuma 3:8) Akkor vagyok legeredetibben magam, ha az Atya terve valósul bennem Jézus Krisztus Lelke hathatós segítségével.

De te meg már megint elméletieskednél, irányzatos hívő barátom, firtatva, hogyan viszonyul a szentlelkes állapot a híres szabad akarathoz? Minek ezt méricskélni? Ha közreműködést fogadtál,

Utána meg arra ügyelj, amire Pál apostol int, hogy ne szomorítsd meg Isten Szentlelkét.

Meg aztán hol volt abban szabad akarat, hogy Istentől távol, neki nem engedve, gépiesen, szériában gyártottál le bűnöket?! Nem tudtál mást csinálni az eredeti bűneset következtében gonosszá elrajzolódott emberi természeted szerint – amíg el nem különítettek, át nem ültettek (már itt, a földön) mennyei talajba és nem kaptál élő vizet. (János 7: 37-39.)

Folytatom a visszakérdezést: pont a Mindenható mozgástere ne nyomulhasson be a teremtménye, fogadott gyermeke életébe soha? Ne törhesse meg a Jézustól – ígérete szerint (János 14:16) – elküldött Vigasztaló (Paraklétosz) a hitetlenség rossz varázsát és ne támaszkodhassunk a Szentháromság harmadik személyére élethosszig szóló rehabilitációnkban, amit megszentelődésnek nevez a keresztyén vallás?

Holott éppen azzal jött el a ráhagyatkozás ideje…

„Bensőmben bölcsességre tanítasz engem” – állapítja meg az iménti bibliai hős, Dávid. (51. zsoltár 8.) Ugyanabban a bűnbánati zsoltárában kiált fel szinte fuldoklóként, iszonyodva annak eshetőségétől, hogy konkrét vétke – szexuális gerjedelem más meglesett felesége iránt és a férj körmönfont likvidálása – örökre elvágja a meghitt kapcsolatot égi atyjával: „Ne vess el engem a te orcád elől, és a te Szentlelkedet ne vedd el tőlem!” Íme az istenkapcsolatba belekóstolt ember. Nem tudna már máshogy élni, mint az Ő Szellemétől újra-újra áthatva, megújulva. Válláról le nem kerülő bűnteher, sekélység, ösztönéletre redukáltság, hamis csillogás, elsötétült gondolkodás, vagy akár öncélú művészi kiteljesedés – ez nem pálya számára.

hanem a küldetés, mások mentésére: „Hadd tanítsam a bűnösöket a te útaidra, hogy a vétkezők megtérjenek hozzád.” (51. zsoltár 15.)

Te meg, a másik – a hittelen – barátom, fölveted nekem: a hívők belterjes ügye csak a Szentlélek. Szóval akkor mindenki másé a korszellembe merülés, a saját megérzések után menetel, az okkult jóslatok vagy az influenszerek „útmutatásának" figyelembe vétele;

Ma már nemcsak az Isten végtelenségről, de a Teremtés végtelenségéről is lemond a „közösségi oldalak” embere. Utóbbi helyett is okostelefonja képernyőjére görnyed, végtelenített fészbúkhírfolyamán hajózik visszafelé, hüvelykje által hajtva…

Közösségi oldal – közösségnek mondanak ma minden kohézió nélküli emberhalmazt, de úgy halnak meg legtöbben, hogy soha meg se próbálták élni a Krisztus-hívők: az igazi egyház igazi közösségét. Az egyházét, amelynek szív szerinti tagjai

A világban a jogosan járó helyreállítási alapból (tapasztalhatjuk mi, unióbeli magyarok) nem feltétlenül részesülsz, de feltétlenül részesülsz a Mennyei Helyreállítási Alapból, ha tudod, hogy kegyelemből áll az a rendelkezésedre, ha feltétel nélkül adod magad Neki - - -

De ne többet ezekről a dolgokról ebben a magasztosságtól irtózó korban, ezen a felületesen foszforeszkáló felületen, menjünk, találjuk meg szeretetmorzsára váró szeretetkoldusainkat.

Aztán, ha marad idő, locsoljuk meg ma is a palántákat…

Mennyire egyszerűbb a karalábék helyzete. Magától értetődően fogadják az öntözővizet, magától értetődően növekednek és teremnek. Nem kell megszégyenülve tanulmányozniuk a páli megállapítást, miszerint „a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.” (Galata 5:22) Ám nekünk, kicsorbult, elmosódott istenképmásoknak az igében elmélyülés sem elég tennivaló. Szükséges a felsoroltak melletti gyakori döntés, gyakori – belehalós – harc is. Hja bizony, a Szentlélek fürdője által részben visszanyert szabad akaratot – használni kell. 

Szentlélek Isten, segíts!

(Nyitókép: R.J.)