„A szimbolikus gesztusokon és a giccsen túl, a praktikus nemzetegyesítés ügyein sorra elbukik ez a kormány.
A nemzetegyesítés könnyebbik fele volt az a kihívás, hogy a történelmi Magyarország területét többtonnás fröccsöntött turulokkal, Nagy-Magyarország-domborművekkel és rovásírásos táblákkal szórják tele, hogy az összes kisplasztikával, szoborlással foglalkozó amatőr művész végre megfelelő mennyiségű közbeszerzési pályázatot nyerhessen Wass Albert-szobrokra.
Tele is lett a Kárpát-medence ezekkel az alkotásokkal, manapság már a kerti pottyantósokra is jut rovásírásos felirat. De milyen az így egységesített nemzet? Mit adott hozzá az oly sokat emlegetett nemzettudathoz, hogy Sopronkőhidától Barótig bárhol megtekinthető a nemzet betontalapzaton rögzített, rozsdamentes fémbe öntött, Trianon által szétszaggatott teste? Mennyire hozta közelebb a nemzet tagjait a Wass Albert-szobrok hada?
Hagyjuk nyitva a kérdést – bár politikai oldaltól függően egész biztosan mindenkinek van erre pont olyan fröccsöntött, készen gyártott válasza, mint amilyen sorozatgyártásban a nemzetegyesítés csecsebecséi, kultikus tárgyai, teátrális kellékei készülnek.
Ne menjünk el viszont a tény mellett, hogy bár megtörtént a nemzeti összetartozás napjának törvénybe iktatása, emlékművet kapott Trianon, és irdatlan pénzek mentek el arra, hogy szimbolikus szinten egységes legyen a nemzet, konkrétan, egészen konkrétan a nemzeti egység, összetartozás nem gyakorolható. Kivéve azok számára, akik odavannak a sokórás vonatozásért, átszállásokért, a színvonalában fapados, helyáraiban több mint igényes repülőjáratokért.
Az oly sokszor elsiratott, szétszórattatásban és szétszaggattatásban élő nemzet tagjai, ha el akarnak jutni az egyébként nyitott, akadálymentesített, uniós közösségben egységesített határokon át egymáshoz, akkor a legalapvetőbb logisztikai kihívásokba ütköznek. Nincs elég vonatjárat, nincsenek légi járatok, ha mégis elindult egy-egy fapados, akkor az extraprofitadó miatt emelkednek a helyárak.”
Nyitókép: Facebook