Amikor legyőztük Angliát, Trianon évfordulóján

Ahogy egy kommentelő írta: kétszer térdeltek ma az angolok... de hagyjuk is a politikát, van most ennél fontosabb elbeszélni való.

Nem mondhatjuk, hogy a válogatott az elmúlt években ne örvendeztetett meg volna minket számos emlékezetes meccsel, pillanattal – gondoljunk csak a 2016-os vagy a 2021-ben tartott Eb-re.

...de talán egyik meccs sem volt olyan jó kedélyű, felszabadult, összeszedetten játékos, pályán és azon kívül is varázslatos fociünnep, mint a ma esti.

A magyar csapat 1:0-ra legyőzte a nála több mint tízszer többet érő, tavaly Eb-döntőt játszó, most már az év végi vébére készülő angolokat. Úgy, hogy a meccsen a magyar válogatott játszott szebben, kreatívabban, érdekesebben, miközben a legkülönbözőbb kisebb-nagyobb helyzeteink alakultak ki – és ugyan a mérkőzés végére előjött az angolok fölénye, de a magyar csapat keményen védekezve és ellentámadásokat indítva harcolta ki a megérdemelt győzelmet.

Hatvan éve vertük meg az angolokat utoljára tétmeccsen – és ha már magyar-angol, akkor nyilván a 6:3 is mindig eszünkbe jut. Csak hát az még régebben volt, és bármennyire is legendás és világra szóló történet, az egy barátságos meccs volt, és a magyar fél maga az Aranycsapat volt.

Most meg

tétmeccsen.

Pici, magyar szívnek kedves Trianon-revans és Aranycsapat-reminiszcenciák – két magyar történelmi fogalom megidézése és boldog lezárása egy napon.

És a gyerekhadak... Én is már negyvenéves, meglett ember vagyok, de őszintén szólva – és talán sokak nevében mondva – szívesen látnám azt, hogy a meccsekre járó idősebb nemzedékek helyett akár minden második meccsen magyar gyerekek tízezrei láthassák élőben a válogatott különböző küzdelmeit. Ahogy most is: ingyen, jól szervezetten, és akár a válogatott meccsekre vagy egyáltalán Budapestre egyébként eljutni nem tudó, rászoruló, hátrányos helyzetű gyerekekre külön fókuszálva.

Úgyhogy ha a nagyon is problémás közönségkitiltások gyakorlata megmarad, akkor most már akár kifejezetten kérhetjük is a bősz ítészeket, hogy

Mert nem csak a meccs maga volt a csoda, hanem aki körülötte meg utána történt.

Percekkel a meccs után a magyar válogatott – benne a francia Negóval és az angol Styles-szal – a kezdőkörben körbe állva énekelte a himnuszt, együtt harmincötezer vidám, ünneplő kisgyerekkel... évekig, ha nem évtizedekig maradnak majd velünk ezek a képek. Is.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd