Amerika, London, Párizs…?

„Mindenekelőtt szögezzünk le néhány nagyon fontos és alapvető dolgot az adóról – és ehhez hívjunk segítségül nagy szellemeket, ismert embereket, közgazdászokat, filozófusokat és humoristákat. »Csak két dolog biztos: a halál és az adó« – jelentette ki Jennifer Barnes, s igaza volt. (Igaza volt?) »A polgárok vagyonuk egy részét átengedik az államnak, hogy a másikat nyugodtan élvezhessék« – szólt Montesquieu, mert idealista volt. Sőt: naiv… »Az adócsalás az egyetlen szellemi tevékenység, ami némi hasznot hoz« – állította John Keynes, mert cinikus volt. »Az emberek ambivalens módon viszonyulnak az adózáshoz. Tudják, hogy az a társadalom javát szolgálja, de ha lehetőség nyílik arra, hogy kevesebbet fizessenek az államnak – különösen amikor a pénzüket a következő nemzedékre hagyományozzák –, nagyon leleményesnek bizonyulnak« – mondá John Kampfner, ugyanis realista volt. 

»Az állam a gazdagokat akarja adóztatni, de ebben semmi logika nincs. Ehelyett azoktól kellene adót szedni, akikről az állam azt sejti, hogy boldogok. Akik mosolyognak, akik fiatalok, egészségesek, akik fütyörésznek az utcán, akiknek van partnerük az ágyban. Nos, az ilyen nyavalyások megérdemelnék, hogy az adóhivatal mindenüket elvegye, amijük csak van!« – állította David Grossman, mivel azt gondolta, vicces, holott ő is csak realista. »Az adó a bürokráciá­nak, a hadseregnek, a papoknak és az udvarnak, egyszóval a végrehajtó hatalom egész apparátusának az élet­ forrása. Erős kormányzat és erős adók azonosak« – jelentette ki Karl Marx, mivel ő Karl Marx volt.

»Ha az ember olyasmit csinál, amit keményen megadóztatnak, és annál nagyobb mértékben adóztatnak meg, minél többet csinálja, az egy korbács, ami elriasztja az adott tevékenységtől. Ha nem folytatja azt a tevékenységet, akkor megússza az adót, és nem kell kifizetnie, ami végösszegben nyereségként jelenik meg. Vagyis azoknak a tevékenységeknek az elkerülése, amiket megadóztatnak, biztosítja a mézesmadzagot«  – hangoztatta Kim Robinson, valószínűleg azért, mert előre látta a jelenkort, amit esze ágában sem volt összevetni messzi jövendővel.

Nos, ez volt a bevezető ahhoz a bizonyos globális, kötelező minimumadóhoz, amelyet éppen most akarnak letuszkolni a torkunkon, s mivel ismét mi vétózzuk meg, nem érdektelen vetni egy pillantást az egész dolog genezisére és hátterére, hogy világos legyen, miről is van szó valójában. Túl sok újdonság ebben sincs. Ez ugyanolyan, mint a korrupció meg a korrupció elleni harc. Amerika meg Brüsszel (meg Párizs meg Berlin meg London) ebben ugyanazt a vonalat viszi: »Hogy ki a korrupt, azt én döntöm el!«, sőt azt is, hogy egyáltalán mi a korrupció, mert »azt is én döntöm el«. Így aztán mondjuk Soros Györgynek soha nem kell(ett) korrup­ciós vádakkal szembenézni, miközben például a néhány koncertjegyet elfogadó (és azt diákoknak ajándékozó) egykori kolozsvári alpolgármestert elvitték börtönbe. Az a Codruta Kövesi vitette el, aki ma már Brüsszelben harcol. Ja és persze a magyar miniszterelnök korrupt még, el ne felejtsük.

És akkor lássuk azt a kötelező, globális minimumadót, az új csodafegyvert, amelyről lehet majd fantasztikus vezércikket írni a Guardianbe, mint a »jóemberkedés« meg »igazságosság« könyörtelen lándzsájáról, amely egy csapásra megszüntetné a világ bajait, ám a »rasszista« »bastard« magyarok, élükön Orbánnal, megint keresztbe fekszenek a nagy jónak. Két lába van ennek az adónak, az egyik odaát Amerikában, ahol a demokraták vannak – még úgy, ahogy – hatalmon. S ezeknek a demokratáknak nagyszabású szociális terveik vannak, amelyekhez nagy adókat kell(ene) beszedniük, hogy legyen miből finanszírozni a fényes jövőt. Így aztán elindult az Egyesült Államokból a kezdeményezés, éspedig azzal a vonzó jelszóval, hogy éppen ideje megadóztatni a nagy techcégeket, Face­bookot, Google-t, miegyéb, és ugyan ki lenne olyan botor, hogy ne értene ezzel egyet. Én lennék a legboldogabb, ha Zuckerberg és Elon Musk méltóztatna tisztességesen adót fizetni. A nagy terv másik lába itt áll, Európában, kissé pontosabban: Franciaországban és Németországban.”

Nyitófotó: Földházi Árpád