A rendszerváltás után legalább abban legyen nemzeti minimum, hogy egy gyilkos rendszer kiszolgálóját tiltólistára tesszük.
„Négy megálló a Sztálin Szeretetotthon,
Menjél végig a Treblinka körúton,
Az utca végén a Harvey Oswald Lövészklub
A Ho Shi Min közben rövidebb lesz a fékút...”
A fenti sorok a kilencvenes években botrányos dalszövegeiről ismert punkegyüttes, a Prosectura Egy elég hülye vicc című szerzeményéből származnak. A polgárpukkasztó dal eljátszik a gondolattal, hogy mennyire groteszk is volna, ha diktátorokról, tömeggyilkos rendszerek jelképeiről, figuráiról neveznénk el köztereinket.
Mostanában úgy tűnik, a disztópikus gondolatjáték mindennapi valóságunk lehet, legalábbis borúlátó trendet jelez a frissen megszavazott Horn Gyula utca. A néhai kormányfő '56-ban és utána vállalt dicstelen szerepéről a történettudomány és véleményformáló újságírás is bőven értekezett a rendszerváltást követően. A későbbi miniszterelnök meggyőződéses, hithű kommunistaként fogott fegyvert a forradalom leverése utáni vérzivataros napokban.
Lehetne arról morálteológiai vitákat folytatni, hogy egy embertelen, elnyomó rezsim karhatalmista kiszolgálását felülírhatja-e később e rendszer leépítésében vállalt szerep. Hogy a legaljasabb bűncselekményekben való osztozást jóvá teheti-e évtizedek múltán a helyes történelmi helyzetfelismerés és cselekvés, ám ezek teoretikus és történészi kérdések. Ahogy annak kikutatása is, hogy pontosan milyen mozgástere és motivációja volt a vasfüggöny lebontásában, ráadásul itt a tisztánlátás nehezíti, hogy számos irat még nem is kutatható.
A valóság azonban, amivel jelenleg szembe kell nézni, hogy Horn Gyula alakja árnyékot vet a társadalmi közmegegyezésre és nem mellékesen a kommunizmust megszenvedett milliók jóérzésére. És ilyen szempontból hiába érvel az ellenzéki városvezetés amellett, hogy nézzük elsősorban Horn államférfiúi tevékenységét. Nem tudjuk, nem lehet. Saját példámon keresztül el is mondom, miért nem.
Ahogy e hasábokon már elmeséltem,
Nagyszüleim a Corvin közben éltek a forradalom napjaiban (idős nagymamám még mindig ott), és nagypapám 56 orvosaként dolgozott a szovjet golyózáporában. Nagybátyám a Corvin köz torkában álló tankelhárító löveget kezelte, egészen addig, amíg a november 4-i invázió el nem söpörte az ellenállást. Holttestét napokkal később találták meg a romok között. Dédapám gyászjelentést tett közzé fia hősi haláláról, amiért aztán meghurcolta az újra magára találó kommunista rezsim. Nagyapám ígéretesen induló orvostudósi karrierjét kerékbe törték, a család feketelistára került.
Testvéreimmel együtt úgy nőttünk fel, hogy belülről, személyes tapasztalatokra építve ismerhettük meg a szabadságharc történetét. Hogy láttuk a Corvin közi lakás ajtófélfájába vésett rovátkákat, ami a nagybátyánk által kilőtt szovjet tankokat jelezte. Úgy nőttünk fel, hogy egészen világosan el tudtuk különíteni a hőst és az árulót, az elnyomást és a szabadságot. Hogy megtanultuk, a barikádnak két oldala van, és hogy
(Ezért is volt különösen megrázó kisgyerekként, amikor hatalomra került a kétharmados MSZP–SZDSZ-koalíció…)
A mienkhez hasonlóan magyar családok ezrei szenvedtek el hasonló megtorlást, és milliók életlehetőségei szűkültek be évtizedekre. Így ennek a nyomorúságos rendszernek bármilyen fenntartójáról, közreműködőjéről ma bármit elnevezni kegyeletsértés, a hősök emlékének arcul köpése. Mintha a Harmadik Birodalom tudósairól keresztelnénk el közteret Berlinben, hiszen a háború utáni tudományos munkásságuk felülírja a náci rendszer kiszolgálását. Abszurdnak hat? Ahogy Horn Gyula is.
Úgy harminc évvel a rendszerváltás után legalább abban legyen nemzeti minimum, hogy egy gyilkos rendszer kiszolgálóját tiltólistára tesszük. Még akkor is, ha a történelmi vakfoltként Brüsszelben termet neveznek el róla.
Az eseményt úgy tartja elképzelhetőnek, hogy ne épüljön több stadion, viszont a játékok kapcsán megvalósulhatnának azok a – főleg közlekedést érintő – városfejlesztések, amelyekre Budapestnek amúgy is szüksége van.
A nemrég kinevezett miniszter az ATV műsorában is azt hangsúlyozta, hogy véget kell vetni a „vasútrombolás korszakának”.
Brüsszelben komoly felháborodást váltott ki, hogy egy zsidó csoporttól vallási és kulturális identitásának háttérbe szorítását várták el.
A kisiklás következtében körülbelül 600 vasúti betonalj rongálódott meg.
Ezek voltak a legolvasottabb híreink csürtörtökön.
Bár a tiszások még csak most tanulnak bele a választókerületi munkába, már azon gondolkoznak, miként tudnák az önkormányzatokat is még inkább a maguk oldalára állítani – tudta meg a 444.hu forrásaitól.
A sport világában nem fogadták egyöntetű lelkesedéssel a lehetséges kinevezést.
A volt helyettes államtitkár kifejtette, fizetésének hat havi összege jár neki juttatásként, amit elvár Magyar Pétertől, hogy kifizessen.
