Nemzeti konzultáció: arról lehet dönteni, hogyan tovább a magyar gazdaságban
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
Nem vagyok történész, filmkritikus pedig végképp nem.
„Egyszerű néző vagyok, aki a dolgokba kicsit talán mélyebben belelátó kortárs szemével néztem a HBO-n futó A besúgó című sorozatot. Tisztában vagyok vele, hogy nem dokumentumfilmet, hanem játékfilmsorozatot néztem, amelynek nem kell történelmi pontossággal megidéznie az 1980-as évek második felének Magyarországát.
Művészileg szabadon szárnyalhat a képzelet, de bizonyos cölöpöket mégis le kell szúrni, ha már pontosan megjelöli a kort, amelyben játszódik. Nemcsak a díszletnek és jelmeznek kell korhűen idéznie azokat az időket, hanem a beszédmódnak, a politikai helyzetnek, a szereplők viselkedésének, a kor hangulatának is. Utóbbiak azonban egészen más világba kalauzolják a nézőt. A hatvanas, de inkább az ötvenes évek világába.
Ez azért súlyos probléma, mert éppen a lényeget nem ragadja meg a sorozat, azt, hogy a kádárizmus nem statikus, változatlan harminchárom éves időszak volt az életünkben, hanem nagyon is változó, gazdasági és politikai értelemben is folyamatosan átalakuló rendszer. Az ötvenes évek kőkemény diktatúrájából vált a nyolcvanas évekre szétesőfélben lévő, slampos, az állampolgárok felé egyre több gesztust tévő diktatúrává. És ha ezek a korszakok összemosódnak, elsikkadnak a filmben, akkor bosszantóan hiteltelen lesz minden.
A nyolcvanas évek közepén már nem úgy szervezték be a vidéki, teljesen apolitikus egyetemista fiút a szolgálatokhoz, hogy a beteg öccse gyógyszerének megvonásával fenyegették. Néhány évvel korábbról én is tudok egyetlen ilyen történetről. Bali Sándornak, az 56-os Munkástanácsok vezetőjének feleségét azzal zsarolták, hogy ha a férjének nyilvános temetést rendez, akkor nagybeteg fiától megvonják a drága külföldi gyógyszert. De Bali Sándor nemcsak, hogy szimbolikus figurája volt az 56-os forradalomnak, hanem a Kádár-rendszer szemében a legirritálóbb szimbólum, a munkásvezér, akinek sikerült munkások tömegét maga mögé állítania. Elég szomorú, hogy ma már senki nem ismeri a nevét. Nem attól féltek a hatóságok, hogy túlságosan sokan lesznek a temetésen, hanem attól, hogy rendszerellenes demonstrációvá alakul a gyászszertartás.”
Nyitókép: YouTube