Hódolat Párizsnak és a 149 éve vérbe fojtott kommünnek

„Se szeri, se száma azoknak a turistalátványosságoknak, amelyeket Párizsban járva az embernek szinte kötelező megnéznie. Ezek közül is kiemelkedik a Sacré-Cœur bazilika. A Montmartre-ban, Párizs egyik leghíresebb városrészében, a város legmagasabb pontján elhelyezkedő templom meglátogatása bőven megéri az óriási tömeget, amiben egy szelfibotot sem lehet leejteni. A Sacré-Cœur lépcsőjén állva elénk tárul Párizs teljes látképe, az emberek millióit rabul ejtő kis utcákkal, az összetéveszthetetlen Haussmann-házak krémes-szürkészöld fényeivel, a távolban magasló modernitással, a Défense felhőkarcolóival. Kétségtelenül olyan élmény ez, amire az ember mindig szívesen emlékszik vissza.

Főleg akkor, ha a látogatás alkalmával hiányos történelmi ismeretekkel rendelkezett és fogalma sem volt róla, hogy mit keres ez az óriási hófehér templom néhány sarokra a Toulouse-Lautrec képeiről ismert Moulin Rouge-tól. A Sacré-Cœur ugyanis több, mint az emberi alkotóerő végtelenségének megtestesülése.

A székesegyház ugyanis elsősorban a forradalmak fővárosának csúcsán terpeszkedő szimbóluma a régi világrendnek, amely gőgösen tekint le a szabadságért, egyenlőségért és testvériségért többször is vérét ontó városra, és neveti képébe uralmát, amelyet mindhiába akartak letörni azok a városlakók, akik számára ez a konzervatív világrend nem magasztos értékeket, arisztokratikus pompát és tündöklést, hanem a mocsokban, bűzben való szenvedést, a sosem csillapodó éhséget, kimerültséget és reményvesztettséget jelentette. A Sacré-Cœur-t 1875-ben kezdték el építeni és 1919-ben szentelték fel.

A helyszínválasztás nem volt véletlen. Montmartre városrésze ugyanis központi szerepet játszott egy olyan történelmi eseményben, amelynek jelentősége – bármennyire is lekicsinyli a cinikus reakció – tagadhatatlan. 1871 március 18-án ugyanis innen indult a párizsi kommün, amely 72 napig működött, mielőtt május 28-án brutálisan leverte a francia hadsereg. A hatalmát megszilárdító harmadik köztársaság vezetői sebzett vadként vágtak neki a megtorlásnak, azzal a céllal, hogy a kommünből ne maradjon más, csak a tömegsírokba lőtt, bebörtönzött, elüldözött kommünárok emléke, akiknek kísérletét éppen 149 éve folytotta vérbe a reakció.”

Nyitókép: EMMANUEL DUNAND / AFP