Soros harminc éve uralkodik Ukrajnában: politikusok, média és a veteránok is a zsebben

2022. május 24. 13:17

Már a '90-es években rátelepedett Leonyid Kucsma kormányára, és kulcspozíciókat szerzett.

2022. május 24. 13:17
null
Both Hunor
Both Hunor
Kontra

„A spekuláns a Nemzetközi Újjászületés Alapítvány körül kiépült egyre nagyobb hálózatán keresztül időről időre beavatkozott az ukrán belpolitikai életbe, minisztereket adott, médiát vásárolt. De félelmetes tény, hogy a krími veteránok több százezres csoportjára is rátette az alapítványa a kezét már a háborút megelőzően.

Soros György a Nemzetközi Újjászületés Alapítványával (International Renessaince Foundation) több mint harminc éve befolyásolja a politikai és gazdasági életet Ukrajnában.

Már a '90-es években rátelepedett Leonyid Kucsma kormányára, és kulcspozíciókat szerzett a politikai életben. Később mind a 2004-es »narancsos«, mind a 2014-es majdani forradalom kirobbantásában fontos szerepet játszottak ukrajnai emberei.

A 2014-es, majdani forradalmat követően kormánytagokat is adott a birodalma Aivaras Abromavičius gazdaságfejlesztési és kereskedelmi miniszter, valamint Natalie Jaresko pénzügyminiszter személyében.

Soros a kormánytagok mellett az ukrán kormányokra telepedő, »nemzetközi tanácsadó bizottságot« hozott létre már a Kucsma-kormány mellett is, de hasonlókat adott a 2014-es forradalmat követően a SAGSUR (Strategic Advisory Group for Supporting Ukrainian Reforms) vagy a BRDO (Better Regulation Delivery Office) formájában. 2019-ben kormányfő is kikerült a fenti szervezetekből.”

Nyitókép: MTI/EPA/Clemens Bilan

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
machet
2022. május 24. 21:19
Nyilván azért pattant pont ott ki ez az egész háborús téma.Jól érzékenyítették az érintetteket.
fatman
2022. május 24. 21:10
Harmadik világháborúhoz is vezethet Oroszország Ukrajna elleni inváziója, melyet az emberi civilizáció nem élhet túl – írja Soros György befektető a Project Syndicate hasábjain. A magyar származású üzletember úgy véli, "talán a legjobb és az egyetlen" módja a civilizáció túlélésének, ha megállítja a világ Vlagyimir Putyin orosz elnököt. „Alapjaiban rázta meg Európát” Oroszország Ukrajna elleni inváziója – írja Soros György, aki szerint soha többé nem áll már vissza a régi európai status quo a háború kimenetelétől függetlenül. Szerinte senkit nem kellett volna, hogy meglepetésként érjen a támadás, hiszen a világban egyre intenzívebb küzdelem zajlott az elmúlt években a nyílt társadalom és a zárt társadalom közt. Soros azt írja, hogy a kommunizmus bukása után globálisan is elindult a világ a nyílt társadalmak felé, viszont a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás után újra támadás alá kerültek a liberális demokráciák és autoriter államok egész sorozata épült fel. Soros György Oroszországot és Kínát nevezi a legnagyobb fenyegetésnek a nyílt társadalmakra nézve. Soros arra is kitér, hogy az autokrácia felé való elmozdulásban szerepet játszott a mesterséges intelligencia is, illetve a pandémiás helyzet. A mesterséges intelligencia kiváló eszközt adott a modern diktatúrák kezébe az állampolgárok megfigyeléséhez, irányításához, a pandémia során pedig a gyors reakcióképességre hivatkozva számos ország mozdult el autoriter irányba. Soros ír ezután a kínai „zéró Covid” intézkedésekről és Vlagyimir Putyin Ukrajna elleni inváziójáról is. Soros úgy látja, hogy Ukrajna sikeresen áll ellen az orosz haderő támadásainak, viszont Putyin nem hajlandó elismerni a vereséget és inkább változtat a stratégiáján. Ír ezután a Mariupol elleni offenzíváról és a bucsai mészárlásról is. Soros úgy látja viszont, hogy most az ukrán haderő kifejezetten nehéz helyzetbe kerül, mert a harcok a nyílt terepen folytatódnak majd, ahol az oroszok számbeli fölénye jobban számít majd. Összességében viszont úgy látja, az ukrán helytállásnak és a külföldi segítségnek köszönhetően „Ukrajnának van esélye harcolni.” Soros ezután hosszasan értekezik Európa esélyeiről is, mint egységes politikai és gazdasági erő, illetve az autoriter rendszerek tulajdonságairól. Kitér arra is, hogy külön kockázat a civilizációra nézve az is, hogy a háború miatt most a klímaváltozás elleni harc háttérbe szorul. Nagyon aggasztónak tartom ezt a kilátást. A legtöbben elfogadjuk azt, hogy előbb-utóbb meghalunk, de készpénznek vesszük azt, hogy a civilizációnk túléli – írja Soros György. Végül azzal zárja a gondolatait a befektető, hogy az egész világnak össze kell állnia és erőforrásokat kell biztosítania arra, hogy lezárjuk az ukrajnai háborút. A legjobb és talán az egyetlen útja annak, hogy megőrizzük a civilizációnkat az, hogy legyőzzük Putyint – zárja gondolatait Soros.
fatman
2022. május 24. 20:06
ilyen egy igazi filantróp... ugye mennyivel jobb ma Ukrajnában az élet, mint 30 éve??? naugye!!!
Málaga21
2022. május 24. 19:17
ukrajna a jó példa, hova vezet, ha a soros szervezetek hatalomhoz jutnak
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!