NOlimpia újratöltve

Ki ne emlékezne Fekete Győr Andrásra és a számára 5 perc „dicsőséget” hozó NOlimpiás kezdeményezésére, ami megbocsáthatatlan cselekedete volt a 2017-es évnek. Az olimpiai rendezés nemzeti összhangjának hiányában az Orbán-kormány elállt a 2024-es lebonyolítás jogától.

A Momentum csapatának férfi tagjai egy mezei kötélhúzóversenyben együttesen sem lennének képesek egy, az életét a sportra feltevő olimpikont kimozdítani a pozíciójából, mégis addig gágogtak, amíg elérték céljukat. Még 2022 januárjában is arról nyilatkozgatott a „rolleres”, mennyire büszke a tettükre, mondván, kezdeményezésük sikere az első szög a kormánypárt koporsójába. 266 000 belpesti buboréklakó segédletével elvették nem csak Budapest, de az egész országtól az olimpia itthon átélhető katarzisát. A nyilatkozata óta eltelt 3 hónap alatt lefolyt már némi víz a Dunán és a lefele bukó „sikeremberrel” szembejött a 2022-es parlamenti választás. Szögezzük le: ha Fekete-Győr szerint a NOlimpia volt az első szög Orbánék koporsójába ütve, akkor a Fidesz-KDNP kétharmados választási győzelme a Momentum és az összes szivárványos számára a szögek nélküli, hermetikusan lezárt többtonnás vaskoporsó. Kis túlzással: amennyiben a Fekete-Győr által hitt, olimpia miatti ellenérzés a társadalom valós többségi hangulatával találkozott volna, akkor 2022. április 4-től a Momentum adná hazánk miniszterelnökét. Ehelyett a balos előválasztási gátfutásban Fekete-Győr perecelte talán a legnagyobbat ráadásul úgy, hogy a pártelnöki tisztségének megőrzésére kiírt reményfutamban még sajátjai is ajtót mutattak neki.

Írásom emlékeztető bekezdései után szeretnék rátérni a belpesti művész-tagozatosok NOlimpikonjaira is. A 2023-as X. Színházi Olimpia áprilistól júniusig fog egyedülálló lehetőséget kínálni a hazai és a nemzetközi színházi irányzatok megismerésére a szakma képviselőinek és az előadásokat megtekintő nézők számára. Amolyan szimbolikus megméretés művész és művész, előadás és előadás között. Már-már azt gondolhatná az ember, hogy a magyar művészvilág végre egységesen feláll a startvonalra és tehetsége erejével apait-anyait beleadva küzd a saját színháza dobogós sikeréért a világ számtalan országából érkező „versenyzők” között.

Természetesen nem lennénk Magyarország, ha most ne kellene ismételten szembesülnünk azzal, hogy a budapesti liberális teátrumaink közül kettő – a szám nyilván még bővülni fog – a Katona József Színház és az Örkény vezetői, társulatuk támogatását bírva nem nyilatkozzák az első szembejövő mikrofonba, hogy ők bizony durcásak, ők még nyalogatják Freeszfés sebeiket és nem vesznek részt a X. Színházi Olimpián.

Amennyiben a Molnár Áron, Alföldi Róbert és Nagy Ervin alkotta liberális sirámkórus triumvirátusának a választások előtt hirdetett világfájdalma valós támogatottsággal bírt volna a magyar társadalom előtt, mint ahogy Fekete-Győréknek a budapesti olimpia megfúrása és a többi világrengető gumicsontjaik, akkor a népharag úgy kergette volna a sor végére a Fideszt, hogy csuda. Ami elszomorító, hogy színházi életünk meghatározó szereplői képesek sértetti alapállásukból tovább szítani a békétlenséget, amortizálva saját szakmájuk amúgy is megtépázott renoméját. Vidnyánszky Attila meghívta őket a részvételre, baráti jobbot nyújtott mind Máté Gábor, mind Mácsai Pál társulatának, de nem kívánnak élni vele.

Máté Gábor a következőt nyilatkozta: „Összehívtam a Művészeti Tanácsot, és hosszas mérlegelés után ezzel az indokkal utasítottuk el a meghívást: »A jelenlegi színházi helyzetben olyan súlyosak a hatalom által nem kedvelt színházak veszteségei, olyan mély az árok a két oldal között, annyira elmérgesedett ez a kibeszéletlenségekkel és rágalmakkal terhelt helyzet, hogy ennek feloldását elképzelhetetlennek tartjuk a nagyszabású Színházi Olimpián való közös részvétellel.”

Mácsai Pál reakciója pedig imigyen hangzik: „Az Örkény István Színház meghívást kapott a Színházi Olimpiára, ám nem él a lehetőséggel. Döntésem oka, hogy a részvétellel közösséget vállalnánk az Előadó-művészeti törvény tartalmával és létrehozásának módjával, illetve a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakításának tartalmával és módszerével. Nem mellékes az sem, hogy a rendelkezésre álló összeg területünkön olyan kivételes, hogy egy részéből is hosszú távon lennének megoldhatók szakmánkban alapvető problémák – például a független színházak és társulatok helyzete, amelyeknek zavartalan működése a kőszínházi gyakorlat mellett a magyar előadó-művészet jövőjének egyik záloga. A döntést társulatunk egyetértésével hoztam meg.”

A fentiek alapján feltenném a végtelenül egyszerű kérdést: kik is azok, akik megosztják a színházi szakma képviselőit, kik is azok, akik újabb négy évre, vagy ki tudja még meddig, a durcásságukat tovább görgető vásári komédiásoknak szegődnek?

Ezzel az önhátba veregető belterjes, kirekesztő magatartásukkal ugyan saját világuk legfelső dobogójára míg világ a világ felállhatnak és közben lapogathatják egymás vállát saját nagyszerűségük és tévedhetetlenségük hitében, de ettől még a Színházi Olimpiától való távolmaradásuk nem fog krokodilkönnyeket csalni se a szakma, se a tisztelt, nagyérdemű publikum arcára. Bevallom, hogy sohase hittem volna, hogy művészeti életünk domináns szereplői Fekete-Győr András „olimpia tagadó” mélységeibe lesznek képesek lavírozni magukat.

Nyitókép: Mandiner/Trenka Attila