Már nemcsak önmagamért, a gyermekemért is felelősséggel tartozom

„Hannaróza idén már hároméves lesz. Az, hogy ő van, és én édesanya lehetek, az isteni gondviselésnek köszönhető, tizennyolc évesen ugyanis átestem egy életmentő műtéten, ami után az orvosok közölték a fájdalmas hírt: sosem lehet gyermekem. Borzasztó volt ezt hallani, átélni, hiszen semmire nem vágytam jobban, mint hogy anya lehessek egy boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban.

Fohászkodtam, kértem a szentek segítségét, és erősen imádkoztam. És megtörtént, magam is alig hittem, és az én gyönyörű kislányom 2019 decemberében megszületett. „Istennél semmi sem lehetetlen” – olvashatjuk Lukács evangéliumában, és engem ez a csoda csak megerősített a hitemben.

Hazudnék, ha azt mondanám, milyen egyszerű a gyermeknevelés, és csupa felhőtlen öröm. Sok nehézséggel kell szembenézni, amire nincs felkészülve az ember. A néha órákig tartó altatás, a folyamatos figyelem és készenlét, nehogy baja essen, a kétségbeesés, ha lázas lesz vagy köhög egyet, mégis, amikor velem énekli a dalaimat, vagy először mondta ki, hogy anya, az valóban semmihez nem fogható érzés. Azt hiszem, ha ránézek, vegytiszta boldogság tölti el a lelkem.

Hannaróza születése után egy sor dolog a helyére került bennem, és megváltoztatott. Visszataláltam a régi önmagamhoz, és határozottan tudtam, hogy mit is szeretnék. Már nemcsak önmagamért, a gyermekemért is felelősséggel tartozom. Fel kell készítenem az életre, és nagyon nem mindegy, hogy mit adok át neki, mi határozza majd meg a jövőjét.

Hiszek abban, hogy az ember soha nem felejtheti el, honnan jött. A múltunk, a hagyományaink, az értékrendünk határoz meg minket, és én ebben a szellemben szeretném nevelni a kislányomat, hisz én is ezt hoztam otthonról. Az évezredes kultúránk tisztelete, a család, a haza szeretete és a hit ereje számomra a legfontosabb érték.”

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner