Magyar Péter elárulta, felveszi a szeptemberi fizetését
A válaszból nem maradhatott ki a „fideszezés” sem.
Az ellenzék romjaiban van, és ez nem valami elnagyolt, költői túlzás.
„A választás óta is csak erősödött a Fidesz; a Medián legújabb kutatása szerint már 60 százalékon áll a pártot biztosan választani tudó magyarok között.
Az ellenzék tehát romjaiban van, és ez nem valami elnagyolt, költői túlzás, a kormányváltó er.. pardon; gyengék támogatottsága a béka segge alatt keresendő.
Persze ehhez a tevékenységhez – a kereséshez – nem árt, ha magunkhoz veszünk néhány kipróbált, a látást javító, hatékonynak mondott eszközt, és nem félünk a kudarctól.
A katasztrofális eredményről sok szó esett már, az ellenzéki szereplők közül is többen elismerték, hogy óriási hiba volt az amerikai kormány érdekszférájába, és Gyuri bácsi hasitasijába tartozó függetlenobjektiv újságírók által vezényelt irányba elindulni; az ukránok háborúját nem csak szavakkal és profilképekkel, meg jóemberkedő üzenetekkel, de azzal az ígérettel is támogatni, hogy akár fegyverekkel, katonákkal, elszabaduló gáz és benzinárakkal segítené(n)k a harcukat.
Ezek az üzenetek ugyanis pár százezer fővárosi libsinek egészen biztosan melegséggel töltötték el a szívét és a lelkét, Biden úr is elégedetten csettinthetett odaát a tengerentúlon, és minden bizonnyal a mikroadományok is szépen elkezdtek gyarapodni, de egyelőre a választást nem csak belpest szélsőbalos értelmisége dönti el, a demokrácia nem egyenlő a Facebook magasságos és megkérdőjelezhetetlen irányelveivel.”
Nyitókép: Facebook