„Annyira örültem, hogy tegnap kicsit késett a repülőgép, így Iványi Gáborral tudtunk picit négyszemközt is beszélgetni. Nagyon örültem, hogy olvasta a kollaboráns egyházak bojkottjára való felhívásomat és rendkívül büszke volt rám. Aztán kölcsönösen megerősítettük egymást abban, hogy bármi is jöjjön most, akármilyen ocsmány támadások a kormány vagy a sajtó részéről, mi mindig ki fogunk állni egymás mellett. Azt is elmondta, hogy ő nagyon örül annak, hogy éppen most és éppen Magyarországon él. Mert itt minden szónak, amit még mondani tudunk és minden tettnek, amit még meg tudunk cselekedni a szabadságért, hatalmas jelentősége van. Én is ezt érzem. Az életünknek van értelme! Lehetne-e annál teljesebb értelme bárminek is, mint a szabadságért harcolni? Én nem hiszem. El sem tudom mondani, hogy mennyire megható volt számomra tegnap az a rengeteg ölelés, kedves szó, bátorítás, amivel megajándékoztatok. Meg is lepődtem. Mert a mocsok az ömlik durván, persze online is érzékelem, hogy mennyien szerettek, de az a szeretet, amivel tegnap körülvettetek, mindent megér. De tényleg mindent!
Ma már sajnos ki kellett jönnöm Grazba, nagyon fáradt voltam, jól esett volna végre egy nagy alvás. De sajnos már ma este egy konferencián kell aktívan résztvennem. Egy 6-os kocsiban ültem a Bécs felét tartó vonaton. Két kedves fiatal hölgy utazott még velem. Én, amikor felszálltam, rögtön nekiálltam sminkelni. Jó, tudom, ez fura lehet. De annyira nincsen már időm semmire, hogy kitaláltam, legalább 10 percet megspórolok a vonaton sminkeléssel. És ennek köszönhetem, hogy már hónapok óta nem kések le egyetlen vonatot sem. A vonat persze nagy zökkenőkkel haladt, ledobált néhány dolgot, egy pamacsot, egy festéket. Az egyik hölgy kedvesen felszedte. Aztán Győrnél, amikor leszálltak, megszólított: »Rita? Felismertem, hogy Ön az. Csak szeretném megköszönni mindazt, amit tesz! És az édesapám nevében is mondom ezt! Ő is ezt üzeni. Köszönjük!«”
Kép forrása: Facebook