„Egy ilyen küzdelem végére megerősödik a győzelembe vetett remény, de elfogy az erő, mert el kell fogynia, hogy aztán ha mégis vereség jön, akkor a csalódás bénító legyen. Ez van most.
Mi marad?
A választás, a döntés kikerülhetetlen kényszere, hogy merre tovább.
Van aki most feladja. Mert elég volt. Mert elfáradt. Mert reménytelennek látja. Mert elfogyott a hit, hogy ilyen körülmények között lehet-e bármikor is győzni.
Megértem.
De nem ezt javaslom.
Nem példálózok nagyszerű elődökkel, akik nem adták fel. Nem apellálok hazafias kötelezettségre. Nem írok közhelyes szöveget, hogy tudniillik nem az a legény (leány) aki üti, hanem az aki állja, meg egyébként is el lehet bukni, de mindig fel kell állni.
Semmi ilyesmit nem írok, mondok.
Talán csak egyet.
A hazának szüksége van rátok. Hogy visszataláljon saját útjára. Ez magától nem megy. Vagy ti, vagy senki.
Ne hagyjuk cserben a hazát. Ne mondjátok, hogy mindegy, hogy reménytelen, hogy ez egy ilyen ország.
Nem.
Ez egy olyan ország, amilyenné tesszük.”
Fotó: Mátrai Dávid