A sötétség éjszakája: akikben annyi gerinc sem volt, hogy kiálljanak Márki-Zay mellé a színpadra

„»Milyen lehetett ez a kampány belülről, ha az életre-halálra összeállt szövetség tagjai annyit nem voltak hajlandók megtenni egymásért, hogy legalább a látszat kedvéért eljönnek?« – kérdeztem magamtól, majd eszembe jutott, hogy pár órája mekkora funkciótlan ökörködésnek tűnt, amikor egy ismerős megkérdezte tőlem, hogy szerintem ma este Orbán vagy Gyurcsány-e a boldogabb.

Megfelelő mennyiségű ellenzéki politikus híján az eredményvárón képtelenség volt megérteni, hogy mi értelme volt úgy letolni letolni egy kampányt, hogy a hat párt az előválasztás után egyetlen pillanatra sem állt Márki-Zay mellé. Világos, hogy egészen más kultúrából érkező, az ellenzék kemény magját a szövegeivel gyakran kiborító, furcsa és rettentően önfejű fickó futott be az előválasztáson. De hogy mi értelme volt ezen az áron így lemészárolni, ha már ő lett az első alkalommal összeállt Fidesz-ellenes koalíció arca, azt eddig is nehéz volt megérteni, ezen az estén pedig végképp az.

Az ellenzéki tábor nagy része pár hete őszintén elképedt azon, hogy a fideszes propaganda az elemi szolidaritást is képes volt megtagadni a megtámadott ukránoktól. Hát most a választottjaik előadásában nézhették végig, milyen az, amikor progresszív européerek küldenek szemrebbenés nélkül vágóhídra valakit. Márki-Zay Péter helyzete természetesen nem hasonlítható mondjuk Mariupol lakóiéhoz. De amikor lehetőségük volt, a magyar ellenzék vezetői a maguk területén mindent megtettek, hogy a lehető legfideszesebb módra viselkedjenek.

Baromira remélem, hogy a DK-Jobbik duó nem arra bazírozva főzte ki ezt az egészet, hogy a magyar gazdaság előre kalkulálható megroppanása után a parlamenti ellenzék erős pártjaiként, a zavaró MZP-től megszabadulva fújhassák a passzátszelet. De ezután az éjszaka után már tényleg bármit el tudok képzelni.”

Nyitóképen a baloldal eredményvárója a Műjégpályán. Fotó: Trenka Attila/Mandiner