„Ha az Egyesült Államok döntéshozói elgondolkodtak volna saját országuk történelmén és földrajzi érzékenységén, megértették volna, milyennek tűnt orosz kollégáik számára a NATO-bővítés. Amint Peter Beinart újságíró a közelmúltban emlékeztetett rá,
az Egyesült Államok ismételten kijelentette, hogy a nyugati féltekére más nagyhatalmak nem léphetnek be, és számos alkalommal fenyegetőzött vagy alkalmazott erőszakot, hogy ezt a nyilatkozatot be is tartassa.
A hidegháború idején például a Reagan-adminisztrációt annyira riasztotta a nicaraguai forradalom, hogy lázadó hadsereget szervezett a szandinisták megdöntésére. Ha az amerikaiak ennyire aggódtak egy olyan apró ország miatt, mint Nicaragua, miért volt olyan nehéz megérteni, hogy Oroszországnak komoly aggályai lehetnek a világ leghatalmasabb katonai szövetségének határai felé történő folyamatos közeledésével kapcsolatban? A realizmus megmagyarázza, hogy a nagyhatalmak miért rendkívül érzékenyek a közvetlen szomszédságuk biztonsági környezetére, de a bővítés liberális tervezői ezt egyszerűen nem tudták felfogni. Ez az empátiahiány mélyreható stratégiai következményekkel járt. (...)