Az orosz-ukrán válság nem a Nyugat hibája, hacsak nem tévedtünk mindannyian

„Budapestről vagy Varsóból nézve egész egyszerűen nem lehet a NATO bővítéséről úgy beszélni, hogy »elfelejtjük« megemlíteni, hogy ez a térség választóinak demokratikusan megfogalmazott akarata volt. Lehet, hogy a világot mindig is a kicsiken átgázoló nagyhatalmak irányították, de nekünk innen Közép-Európából nagyon kell akarnunk, hogy ez ne így legyen a jövőben. Ez pedig úgy nem fog menni, hogy önként és dalolva átvesszük egyik vagy másik nagyhatalomnak a saját érdekeit szolgáló perspektíváját.

Nem lehetett azt mondani, hogy a szónoknak nagy sikere volt hallgatósága körében. Talán a sűrű adventi időszak, az évvégi hajtás vagy az ebéd előtti időpont okozta, de a parlament elnökének meg kellett kérnie a magyar honatyákat, hogy halkabban társalogjanak képviselőtársuk, Wachsler Tamás (Fidesz) hozzászólása alatt.

A fiatal demokraták szakpolitikusa – aki a Honvédelmi Bizottság tagja is volt – éppen azt fejtegette, hogy Magyarország mielőbb a NATO tagja szeretni lenni, amit Moszkva közismerten ellenzett. Miután Gál J. Zoltán házelnök rendet tett, Wachsler a következőképp összegezte a magyar perspektívát:

»bár szeretnénk, hogyha Oroszország helyeslésével találkozna a NATO kibővítése, de semmiképpen nem tesszük függővé a szándékunkat ezektől a tényezőktől; tehát Magyarország függetlenül ezektől a tényezőktől, mindenképpen csatlakozni kíván a NATO-hoz.«

1994. december 5-e volt, délelőtt negyed tizenkettő.”

Nyitókép: MTI/AP/Valentina Petrova