A saját életemet élem, nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam

„A baloldali értelmiségiektől azt halljuk, hogy nem kell Demeter Szilárdra figyelni, mégis mindig figyelnek rád, rendre fel is hördülnek, ahogy levegőt veszel. Mit gondolsz, minek tulajdonítható ez a figyelem: a személyednek, a pozíciódnak vagy annak, hogy nagyobb források fölött diszponálsz? Vagy valami más oka van?

»Még az úri klubból sem tudnak kirúgni, mert be sem akartam lépni«

Ahogy egyikük megfogalmazta: gyűlölik azt, amit mondok és ahogyan mondom, de egyetértenek azzal, amit csinálok. Nem lehet könnyű nekik. Leginkább az idegesítheti őket, hogy nem kérek engedélyt tőlük a változtatásokhoz. És nem kérek elnézést azért, mert erdélyi vagyok, és azért sem kérek bocsánatot, mert nemzeti horizonton belül gondolkodom a kultúráról. Legalább annyira arrogáns tudok lenni, mint ők, ha róluk van szó. Ráadásul még az úri klubból sem tudnak kirúgni, mert be sem akartam lépni. A saját életemet élem, nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam. Röviden: szabad, ámde értékelkötelezett emberként saját elhatározásomból csinálom azt, amit csinálok. És mint ilyen, eleven cáfolata lehetek annak az önlegitimációs kinyilatkoztatásnak, miszerint csak az álfüggetlen értelmiséginek van helye a belpesti nap alatt.

Próbálom megérteni a baloldali értelmiség sokszor ellentmondásos gondolkozását: szerinted miért gondolják úgy, hogy figyelmen kívül kell hagyni téged? Mondták már rád, hogy te lényegtelen vagy, ostobának is minősítettek már, sőt azt is mondták, hogy te csak egy troll vagy.

A gyalázkodás nem ellenérv, szóval ezekkel nem foglalkozom. De amíg ők azzal vannak elfoglalva, hogy egymásnak mondogatják rólam a verdiktet, addig én megyek előre. Szoktam idézni az egyik mentoromat: amíg a hátunkat látják, azt jelenti, hogy mi megyünk elől. De máris túl sok szót vesztegettünk erre a kérdésre, olyan, mint a politika a politikáról, a nagyközönség számára érdektelen.

»Amit a magyar közbeszédben kultúrharcnak neveznek, az csak lökdösődés«

A Facebook téged nem letiltott, te távoztál erről a felületről. Miért, ez is a harc egy formája?

Nem harc, egyszerűen nincs rá szükségem, viszont időrabló. Kicsit olyan, mint amikor a városi szmogból kivonulsz a hegyekbe levegőt venni. A Facebook és az összes többi közösségi média pótcselekvés, zajos kocsmában is meg lehet váltani a világot, csak hát a világ ezt nem veszi észre. Intézményvezetőként, miniszteri biztosként, kuratóriumi tagként olyan döntéseket hozok, vagy készítek elő, amelyeknek konkrét következményei vannak. Felelősséggel tartozom a döntéseimért, cselekedeteimért, oda kell figyelnem. Amióta lejöttem minden közösségi platformról, több időm marad a munkámra és a családomra összpontosítani.”

Nyitókép: Földházi Árpád