A Beneš-dekrétumokra hivatkozva vesznek el magyar tulajdont Szlovákiában. Most, 2022-ben

„– Miután a Beneš-dekrétumokra hivatkozva egy autópályaberuházásnál tömegesen sajátítja ki a szlovák állam a magyar tulajdonosok földjeit, ön igen keményen fogalmazott: „Olyan ez, mintha utólag nem érvénytelenítettük volna a náci korszak törvényeit, és most egy árjásító rendelet alapján koboznák el egy zsidó származású ember házát, arra hivatkozva, hogy erről 1942-ben született döntés, csak akkor nem tudták végrehajtani.”

– Elismerem, erős mondat, de nemcsak én gondolom így. Két hete a szlovák Földalap vezetője erősítette meg, hogy jogilag tényleg erről van szó. Az állam igyekezett titokban tartani a vagyonelkobzásokat. Majd amikor nyilvánosságra kerültek, megpróbálták azzal indokolni, hogy az eljárások valójában már 1945-46-ban megtörténtek és most csak a valósággal hozzák összhangba az ingatlan-nyilvántartást. Csakhogy ez hazugság.

– Álljunk meg egy pillanatra! Mindig azt hallottuk, hogy a Beneš-dekrétumok a történelem részei, a második világháború utáni Csehszlovákiában a magyarokat és németeket kollektíven büntető jogszabályokat már nem alkalmazzák.

– A történelmet nem lehet lezárni, időnként újra felbukkan. Edvard Beneš csehszlovák köztársasági elnök több rendeletet, úgynevezett dekrétumot is kiadott a második világháború lezárultát követő zűrzavaros időben; legitim parlament híján ezek aztán törvényerőre emelkedtek. A magyar és német kisebbség jogfosztásáról több rendelkezés is szólt. Negyvenezer embert vittek kényszermunkára Csehországba, másokat kitelepítettek, s minden magyartól elvették ingatlanját és földjét. Utóbbi okozza ma a gondot. Tényleg úgy gondoltuk, hogy a jogfosztások a múlt részét képezik. A rendszerváltás után ez is volt a szlovák állam hivatalos álláspontja, viszont az elmúlt években előkerültek olyan ügyek, amelyek során a Beneš-dekrétumokból következő elkobzási végzéseket alkalmaztak. Az eljárások különösen 2018 után kezdtek tömegessé válni. Kezdetben én is szkeptikus voltam, elképzelhetetlennek tartottam, hogy a 21. században, az Európai Unióban ilyesmi létezhet. De tényleg ez történik.

A szlovák állam 1945 és 1947 között a magyarok és németek ellen származásuk miatt, kollektív bűnösség alapján kiadott konfiskációs végzéseket elővéve az egykor büntetett emberek leszármazottait fosztja meg ingatlanvagyonuktól.

– Nem értjük. Ha egyszer a csehszlovák állam elvette a tulajdont, hogyan veheti el azt még egyszer Szlovákia?

– Úgy, hogy hetvenöt éve a döntéseket helyben különböző okokból nem mindig hajtották végre. Egyeseket nem tudtak elérni, mert mondjuk hadifogságban voltak, máshol a háború utáni kaotikus helyi viszonyok akadályozták az elkobzást. Lényeg a lényeg, hogy 1948-ig, a kommunista hatalomátvételig a szabályok alapján sokaktól el kellett volna venni a vagyont, de a gyakorlatban erre nem mindig került sor. Sőt, ezeknek az embereknek egy része vissza is kapta tulajdonát, ám ezt a tényt nem jegyezték be a telekkönyvbe. A kommunizmus alatt a kérdés érdektelen volt, hiszen a magántulajdon megszűnt. A diktatúra bukása után viszont hatalmas lett a káosz az ingatlan-nyilvántartásban. Előfordult, hogy a régi tulajdonost minden további nélkül beírták új tulajdonosnak, máskor viszont az elvett ingatlant átírták az államra. Végül 2018-tól az állam fű alatt nekilátott a probléma megoldásának. Mégpedig úgy, hogy elkezdte befejezni az 1945-ben indított eljárásokat és most veszi el az akkor valamilyen oknál fogva el nem kobzott földeket.”