Stílusosabb lett volna, ha a képszerkesztő két homoszexuálist montázsol szenzációsnak szánt művébe.
„Utálom írni ezt a cikket. Helyesebben az első két bekezdést, mert rá kell néznem hozzá egy lap nemrég közzétett címoldalára. A fotómontázs várandós nőt és a párját ábrázolja, amint az ultrahangfelvételen a magzat szívhangját hallgatják, de a képernyőn látható, éppen csak formálódó embrió nem gyermek, hanem bank. A nő bankot fog szülni. Érthető? Ugye, nem. Holott a kép a Heti Világgazdaság című patinás újság címlapja. Az átlagolvasó első ránézésre nem is tudja azonosítani, pontosan kiket lát a képen, normál esetben az ilyen felvételen kitakarják az arcot (a banké marad).
De ha már belementünk, akkor érdemes néhány kiigazítást tenni.
Stílusosabb lett volna, ha a képszerkesztő két homoszexuálist montázsol szenzációsnak szánt művébe, amint vidáman hajolnak műméhbe ágyazott reménységük UH-képe fölé. Nem mai hír ugyanis, hogy a párkapcsolati szokások a queer-zónába érkeztek, és szabadságimádó tudósok a férfiak szülésének technikáján dolgoznak. Vagyis mindenki mindenhol mindenkivel és mindennel, akár tárgyakkal is összeadhatja magát, s akkor logikus, hogy bárki bármit képes szülni; akár bankot. Ennek értelmében a bankok születése allegória is jól fejleszthető poén volna, mert igazi férfimunkáról van szó, és mint multinacionális intézmény, nemsemleges szereplője – mondhatni: meghatározója – az emberiségnek. Lehetne még tovább feszíteni a húrt, de most aztán tényleg elég!
Éppen ezért utálom az első két bekezdést, mert arra késztet, hogy szót fecséreljünk izzadt agyú szerkesztők pszichózisára.
Eddig többé-kevésbé létezett egy hivatalos formába ugyan nem öntött, de a felelős politikai szerkesztők által betartott szakmai konszenzus, mely szerint közjogi méltóságok hozzátartozóit támadó, sértő ábrázolásokat a sajtószakma kerüli. Az a sajtótermék, amely ezt megszegi, morális határt lép át. A lap a montázzsal semmibe veszi a mindenkori várandós kismamák, a leendő édesapák és a magzatok alapvető jogait.”
Nem várt fordulatokat hozott Búza László élelmiszer-gazdaságért, -kereskedelemért és -műveltségért felelős államtitkár sajtótájékoztatója.
Nem a pártok, hanem a nyilvánosság kapuőrei döntik el, mit lát a választó? A Hírkereső-ügy túlmutat önmagán: rávilágít arra, hogyan válhat a média a politikai küzdelmek egyik legfontosabb, mégis legkevésbé látható szereplőjévé.
Kérem a szolgálatkész miniszterelnököt, úgy is mint öccsének szolgálatkész fivérét, magyarázza már el ezt a dolgot. Francesca Rivafinoli írása.
A Hírkereső nevű híraggregátor milliárdos tulajdonosa büszkén beszélt arról, hogyan hekkelte meg a komplett nyilvánosságot a kormányváltás érdekében, és senkinek a szeme sem rebben. Egyértelmű, hogy miért. Veczán Zoltán írása.
Ahogy többször elmondtam, erősen torzítóak a nominális GDP összehasonlítasok.
Mint minden rendszer, ez is úgy indul el most hódító útjára, hogy lendületesen hangsúlyozza, hogy ő „más”, hogy ő majd megmutatja, hogy lehet más a politika.
Összeférhetetlenség, határozatképtelenség, alkotmánymag és a köztársasági elnök mandátumának kérdése – ezek körül forog az a vita, amely a Köztér szerint az Alkotmánybíróság falain belül zajlik.
A felmérések szerint a 18–28 évesek 60%-a támogatná az uniós tagság visszaállítását.
