„A trauma: Bangóné Borbély Ildikó távozása a szocialista pártból.
A poszt: e sorok írójának összeomlása a hír hallatán.
Ez egy igazi poszttraumás sokk.
Micsoda űrt hagy maga után, Ildikó!
Ő mint a legtisztább, a leggondosabban készített párlat, mint kvintesszencia, úgy jelenítette meg a lumpenprolit a maga teljes valójában, pőrén, sallangok és hazugságok, felesleges cifraságok nélkül.
Talán, egyszer, hosszú-hosszú évek múlva majd Jakab Péter fog felérni erre a csúcsra, meghígult fogkrémmel diszkréten lecsöpögtetett lakkpapucsban, műszálas köpenykében, csuklóján ízléses, műbőr férfineszesszerrel, amelyben mamuszka van, tubus piros arany, no és egy szolgálati lakás kulcsa, melynek kulcstartója egy hosszú, műszőrből való mókusfarok.
De addig nincsen más, csak a mondhatatlan űr.
Ildikóról hosszú-hosszú évekkel ezelőtt hallottam először. Akkor valaki azt mesélte, hogy Nádudvaron, kissé kapatosan ezt üvöltötte: >>Menjünk fideszeseket akasztani!<< – de én ezt a pletykát már akkor sem hittem el.”